Lévén, hogy egész délelőtt dolgozatokat olvastam, nem volt részem különösebb intellektuális kihívásokban (bocs, intézményi kommunikátorok és médiások...), ezért aztán a napi semmiségekről fogok írni (azért komolyan elgondolkodtam azon, hogy létezik a helyesírás által szabályozott stílus - ahányszor szükségem van a hosszú í-re, mielőtt átnyúlnék a másik klaviatúrára, hosszan elgondolkodom rajta, hogy találok-e olyan szót, amelyben nem fordul elő az inkriminált betű... no lám, most pl. találtam.)
Mára eljutottam odáig, hogy mosni kell. Kérdeztem a kollégákat, hogy kell-e valami speciális ismeret a két rendelkezésünkre álló mosógép használatához, de gyanúsan kitérő választ adott mindegyik, mondván, forduljak O-hoz, minden titkok tudójához. Fordultam. Azt mondta, pakoljak csak bele, majd ő elindítja, mert a hozzám hasonló tudósemberek mindig csak elrontanak mindent, nem bízik igazán a képességeinkben. Na tessék, mégiscsak volt intellektuális kihívás... szóval, elindította, azt mondta, majd ő kitereget, hát azért azt már mégse... szóval a délelőttöm azzal telt, hogy megpróbáltam időben leérni a mosógéphez, hogy megelőzzem O-t.
N. I., a szakácsnő is leginkább úgy közelít hozzánk, mint anya a hülyegyerekéhez, de ebben annyi gondoskodás van, hogy szeretek hülyegyerek lenni. Jól főz, mondjuk, a változatossággal kapcsolatban lennének még elvárásaim, de bőven elég az, hogy nem nekem kell kitalálnom, hogy mit ennék naponta háromszor. A rendszer az, hogy reggeli 9-10-ig, kenyér, sajt, vaj, dzsem, kemény tojás mindig van, aztán pedig variálja a virslit, tejfölös túrót, omlettet, tükörtojást. Ja és a kása! Zabpehely, tejbegríz vagy tejberizs, csak úgy natúrban mind, na jó, egy kis cukorral. Vagy sóval. A kásáról egyébként mindig az jut eszembe, amikor harmadikos gimisként először jártam az akkor még Szovjetunióban. Valamikor késő este érkeztünk meg Leningrádba (mondom! Szovjetunió), ahol azonnal ikaruszokra pakoltak bennünket, és mentünk tovább Novgorodba. Itt két döbbenetes élményünk volt: a kollektív wc, 8 miniatűr (egészen kis gyerekeket gondozó gyermekotthonban laktunk) wc-kagyló, két sorban, egymással szemben. Mi 16-17 éves magyar gyerekek engedelmesen sorba álltunk, és egyesével próbálkoztunk, míg a kicsivel idősebb oroszok úgy nem döntöttek, hogy nem érnek ők rá erre, és beözönlöttek az üres kagylókra. Na, mikor túl voltunk ezen a traumán, letereltek bennünket az ebédlőbe, ahol felharsant novgorodi tartózkodásom első, igazi orosz mondata: Маша, это каша ваша каша?<Mása, eta kása vása kása?>, ami magyarul annyit tesz: Mása, ez a kása a maga kásája? De oroszul sokkal jobban hangzik. Na, az ilyenek tudnak egy életre beégni.
Szóval, reggeli - egyébként ezt jellemzően lekésem, 10-kor zuhanok be, és olyankor már nincs pofám végigenni az egész menüt. Viszont muszáj lemenni, mert ilyenkor N.I. bekapcsolja az igazi kávéautomatát, és tudok inni olyan kávét, ami majdnem hasonlít a magyar presszóra. Vannak, akik törökösen készítenek maguknak, de a nap további részében marad a korlátlanul rendelkezésre álló oldódó kávé vagy tea. Forró víz az ebédlőben és a folyosói vizes ballonokban is van folyamatosan, így aztán mindenki spájzol. Nálam pl. most ez a készlet:
Az ebéd többnyire kétféle leves (scsi és zöldségleves különféle betétekkel, a legmegrázóbb a halgombóc volt, nem azért, mert rossz lett volna, hanem mert más ízre készültem), ma pl. zöldségkrémleves volt zsemlekockával, aztán általában 3 féle hús (disznó, csirke és pulyka vagy marha) hol szeletben, mindenfélével a tetején, hol raguban, káposztával, mert mi mással... A köret is 3 féle, valami, ami leginkább a burgurra hasonlít, krumpli (sütve vagy pürében) és rizs. És persze az elmradhatatlan saláták, amit többnyire előételként esznek. Ma pl. az "egészség" névre hallgató saláta volt: cékla, káposzta, zöldhagyma, borsó és tojás. De vannak, amik majonézzel, vannak, amik natúrban - a legnagyobb koppanás akkor volt, amikor kivettem a hűtőből egy gyönyörűen kinéző salátát, cékla, mindenféle zöldségek, majonéz - felkavarom, bekapom az első falatot, és tele van épp hogy párolt halkockákkal. Na, azóta kicsit óvakodom a haltól.
Zsófi imádná N. I.-t, mert mindent megszór petrezselyemzölddel, esetleg vágott kaporral, de egyébként is, eszem rendesen zöldséget, Umika!
A vacsora többnyire egyfajta melegíthető készétel, valamiféle piroggal vagy lepénykével. Szóval, jól tartanak...
Holnap majd elmesélem a mai kalandomat az orosz bankrendszerrel, legyen elég annyi, hogy van bankszámlám és bankkártyám. És Puskinó a vonatról sokkal szebb, de találtam egy áruházat, amelynek az 5. emeleti éttermében ittam egy kapucsínót, és fotóztam :-)
Mára eljutottam odáig, hogy mosni kell. Kérdeztem a kollégákat, hogy kell-e valami speciális ismeret a két rendelkezésünkre álló mosógép használatához, de gyanúsan kitérő választ adott mindegyik, mondván, forduljak O-hoz, minden titkok tudójához. Fordultam. Azt mondta, pakoljak csak bele, majd ő elindítja, mert a hozzám hasonló tudósemberek mindig csak elrontanak mindent, nem bízik igazán a képességeinkben. Na tessék, mégiscsak volt intellektuális kihívás... szóval, elindította, azt mondta, majd ő kitereget, hát azért azt már mégse... szóval a délelőttöm azzal telt, hogy megpróbáltam időben leérni a mosógéphez, hogy megelőzzem O-t.
N. I., a szakácsnő is leginkább úgy közelít hozzánk, mint anya a hülyegyerekéhez, de ebben annyi gondoskodás van, hogy szeretek hülyegyerek lenni. Jól főz, mondjuk, a változatossággal kapcsolatban lennének még elvárásaim, de bőven elég az, hogy nem nekem kell kitalálnom, hogy mit ennék naponta háromszor. A rendszer az, hogy reggeli 9-10-ig, kenyér, sajt, vaj, dzsem, kemény tojás mindig van, aztán pedig variálja a virslit, tejfölös túrót, omlettet, tükörtojást. Ja és a kása! Zabpehely, tejbegríz vagy tejberizs, csak úgy natúrban mind, na jó, egy kis cukorral. Vagy sóval. A kásáról egyébként mindig az jut eszembe, amikor harmadikos gimisként először jártam az akkor még Szovjetunióban. Valamikor késő este érkeztünk meg Leningrádba (mondom! Szovjetunió), ahol azonnal ikaruszokra pakoltak bennünket, és mentünk tovább Novgorodba. Itt két döbbenetes élményünk volt: a kollektív wc, 8 miniatűr (egészen kis gyerekeket gondozó gyermekotthonban laktunk) wc-kagyló, két sorban, egymással szemben. Mi 16-17 éves magyar gyerekek engedelmesen sorba álltunk, és egyesével próbálkoztunk, míg a kicsivel idősebb oroszok úgy nem döntöttek, hogy nem érnek ők rá erre, és beözönlöttek az üres kagylókra. Na, mikor túl voltunk ezen a traumán, letereltek bennünket az ebédlőbe, ahol felharsant novgorodi tartózkodásom első, igazi orosz mondata: Маша, это каша ваша каша?<Mása, eta kása vása kása?>, ami magyarul annyit tesz: Mása, ez a kása a maga kásája? De oroszul sokkal jobban hangzik. Na, az ilyenek tudnak egy életre beégni.
Szóval, reggeli - egyébként ezt jellemzően lekésem, 10-kor zuhanok be, és olyankor már nincs pofám végigenni az egész menüt. Viszont muszáj lemenni, mert ilyenkor N.I. bekapcsolja az igazi kávéautomatát, és tudok inni olyan kávét, ami majdnem hasonlít a magyar presszóra. Vannak, akik törökösen készítenek maguknak, de a nap további részében marad a korlátlanul rendelkezésre álló oldódó kávé vagy tea. Forró víz az ebédlőben és a folyosói vizes ballonokban is van folyamatosan, így aztán mindenki spájzol. Nálam pl. most ez a készlet:
 |
| Felhívom a figyelmet a kép bal alsó sarkában befigyelő í-re... |
Zsófi imádná N. I.-t, mert mindent megszór petrezselyemzölddel, esetleg vágott kaporral, de egyébként is, eszem rendesen zöldséget, Umika!
A vacsora többnyire egyfajta melegíthető készétel, valamiféle piroggal vagy lepénykével. Szóval, jól tartanak...
Holnap majd elmesélem a mai kalandomat az orosz bankrendszerrel, legyen elég annyi, hogy van bankszámlám és bankkártyám. És Puskinó a vonatról sokkal szebb, de találtam egy áruházat, amelynek az 5. emeleti éttermében ittam egy kapucsínót, és fotóztam :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése