| Azért ezen már látszik, hogy belaktam az íróasztalt |
| Ugyanez közelebbről - felhívom a figyelmet a nyitott coospace-re... hölgyek, urak, én dolgozom! |
Szóval, ma sem nagyon akarózott kimenni, különösen, hogy reggel -22-t mutatott az android weather, meg egyébként is elhatároztam, hogy hétfőtől új életet kezdek, ahhoz meg le kell zárnom a régit, és nem biztos, hogy két nap erre elég. Szóval, dolgozatok... még szerencse, hogy megkaptam az alkotó szabadságot (tegnap értesített a dékán... de hogy december eleje óta miért kellett erre várni? és mi van, ha közben kiderül, hogy mégsem kaptam meg? persze mindegy, skype-on is lehet órát tartani...)
Voltak azért történések is, leginkább az étkezőben van nagy élet, most már időnként rendes beszélgetések is. Az apai nevekkel még vannak bajaim (kiderült, hogy N.I. sem I, hanem G, sőt, a komisszár is R.I), de legalább egy-egy keresztnevet, egy-egy arcot és tudományterületet már össze tudok kapcsolni. Van egy nyelvészünk, aki a politikai nyelvvel foglalkozik, egy nyelvfilozófusunk, aki alkalmazott nyelvészettel és szemiotikával, egy médiás, aki sajtótörténettel, szóval, csupa nekem való figura. Aztán itt van Giovanni, akit még csak egyszer láttam, senki nem tudja, mit csinál, de leginkább, hogy hol csinálja. És tegnapelőtt este megérkezett Pascal is, aki francia, az egyetlen, aki nem beszél oroszul (vendéglátás: amióta itt van P., N.G a hétvégére összekészített kajákra nem csak cirill, hanem latin betűkkel is ráírja, hogy mi van bennük, igaz, egy számomra ismeretlen nyelven, ami még leginkább a németre hasonlít - ezen azért meg tudok hatódni). Szóval, Pascal asztrofizikus, valami nagyon komoly tudósember az EU-ban, mert szinte soha nincs itt, mert szólítja a kötelesség. De ma reggel itt volt, ezért nem Moszkva1-et néztünk az étkezőben, hanem BBC-t. Részletesen beszámoltak a kijevi helyzetről, és persze, egészen más értelmezését adták, mint az itteni csatornák. Én egyébként a közepébe csöppentem, iszonyúan éles viták folynak, későéjszaka vannak olyan vitaműsorok, amelyek időnként a tettlegességig fajulnak, és nem azokat a videóbejátszásokat mutatják, amelyeket a facebook vagy a BBC, hanem azokat a rendőröket, akik rángatják le magukról a molotov-koktéloktól lángoló ruhájukat. A meztelenre vetkőztetett férfiról szóló videónak is egészen más az értelmezése (nevezetesen: éppen megmenteni akarták, nem pedig bántani, mert arra készült, hogy felgyújtja magát és úgy megy a rendőrök közé). Szóval, messzebb kellene lenni, hogy átlássam a helyzetet, mindenestre érdekes volt egyrészt az orosz kolléganők reakcióját látni a BBC-s tudósításokra, másrészt az előző napi véleményük árnyalódását, amikor megpróbálták elmagyarázni (angolul!) P-nak, hogy mit is kell tudni az ukrán helyzetről. Klicskót nagyon rühellik, a vezérmotívum vele kapcsolatban, hogy mennyi pénzért vették meg a nyugatiak, és hogy mennyire kulturálatlan, aztán ez akar elnök lenni. Az ukránok egyébként is hallgassanak, mindig is rengeteg pénzt vittek el az orosz költésgvetésből, és ne a "mi pénzünkből" akarjanak szabadok lenni.
Magyarország, mióta itt vagyok, nem került szóba, csak a sporthírekben a korcsolya-eredményeknél. Fogalmuk sincs, hogy mi az a Paks és ki az a O.V. Viszont az ő oktatási minisztériumukban is van valaki, aki nagyon emlékeztet Lázár Jánosra. L.V. mesélte, hogy a miniszteriális nyikhaj meglátogatta a pjatyigorszki egyetemet, és arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy aki 20 ezer rubelt bír keresni az egyetemen, az egy semmirekellő, értéktelen senki. A 20 ezer egyébként nettóban a professzorok (kicsit más a rendszer, mint nálunk, kb. a mi docenseinknek felel meg a minősítettség és előmenetel szempontjából) alapfizetése, amelyet természetesen a minisztérium (ill. az állam) állapít meg, lévén költségvetési intézmény.
Na, vidámabb téma: ma vettem észre az étkező mellett kiragasztva a következő levelet:
Arról szól, hogy a komplexum területén él egy macskacsalád, azért tartják őket, hogy az egereket irtsák, de azért kérnek szépen mindenkit, hogy gondoskodjanak a cicákról, mert az éhes macska nem fog több egeret, viszont legyengül. Mindegyiknek van neve, az "enyémet" pl. Migdalnak hívják, és a levél szerint októberben ivartalanították. Most már el fogok menni az állateledel boltba (azt egyébként is előbb felfedeztem, mint a rendes élelmiszerboltot), és mindig tele lesz a zsebem cicakajával. Még a végén megszeretem a kis dögöket :-)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése