Most jó!

Reggel óta az van a fülemben, hogy "kéééék az ééééég és zöööld a fűűűű, ily együgyűűűű az élet..." (az eredetiben <http://www.youtube.com/watch?v=8AoUAhPBSFE> persze egyszerűűűűűt énekel Kovács Kati, de nekem most együgyű és kész...).
Visszajöttem. Mikor hazafelé mentem, azt hittem, bonyolultabb már nem lehet (pedig csak az előzmények voltak bonyolultak, utána már minden simán ment), oszt mégis lehet. Ott kezdődött, hogy eléggé lefáradtam az intenzív héttől, nevezetesen szerda este már csillagokat láttam, ha artikulált hangot kellett kiadnom. Ehhez képest csütörtökön délután megkaptam a pegazustól az sms-t, hogy 1 óra 5 perckor jön értem az autó. Ja. Mert 4-re kell Ferihegyen lennem. Kicsit rezignálódtam, de aztán megvigasztalt, hogy legalább Marcinak nem kell virrasztania velem, aztán dühöngtem, mert majd félórát álltunk egy ház előtt (az utas nyilván elaludt), meg kimentünk Vásárhelyre egy másik utasért, aztán vissza Szegedre, hogy felhajtsunk az autópályára. Hát, őszintén szólva, ennél már jobban is kilogisztikázták ezt. Mindegy, így legalább nem kellett sokat várni, hogy becsekkolhassak, a biztonsági kapukat is nyitották 4-kor, de olyan mufurcok voltak az ellenőrzéskor, hogy istenbizony visszasírtam a moszkvai indulásomat. Arról most szó se essék, hogy ki kellett dobnom az összes erőspityut, gulyáskrémet és pirosaranyat, a tranzitban pedig 5-10szeres áron vehettem volna újat. Itt meg úgy örült nekem mindenki, hogy komolyan meghatódtam. A délutánt félkómában töltöttem, de szombaton már muszáj volt nekiállnom dolgozni, lévén, hogy kaptam egy levelet, hogy hétfőn délben találkozó van velem a Tagankán, mintegy egy órában. Mivel nem tudtam, hogy mit várnak tőlem, összeraktam egy prezit arról, hogy miért nem fogunk találni a magyar facebook felhasználók körében jelentős tömegű diszkussziót a Majdan és Eurómajdan keresőszavakra. Hosszan ecseteltem, hogy miért lenne logikus, ha találnánk, és hogy az ukrán helyzet megítélésébe hogy játszik bele a magyar választási kampány és Trianon. Majd egyszer megírom, és mindenkinek elküldöm, akit érdekel. Azért nem most (és bocsánat azoktól, akiknek ígértem prezit), mert 1) a szociológus kollégák láthatóan óvakodnak attól, hogy nagyon aktuálisak legyenek, így aztán legalábbis óvatosságnak lenne minősíthető, ahogy az egész kérdéshez viszonyultam; 2) mivel nem tudtam hogy milyen hallgatóságnak, milyen mélységig kellene lemennem, egyrészt nagyon közhelyes voltam, másrészt szórakoztatni akartam inkább, ezért aztán nyomtam a putyinosorbános mémeket (nagy sikerük volt).

 Ez itt a tanácsterem (200-as előadónak hívják) a Tagankán, már úgy járok ide, mintha haza, a srác pedig Makszim, aki matematikusként az IQBuzz program üzemeltetéséért felel. Most pl. - miután rájöttünk, hogy a progi mégsem tud magyarul - azt a feladatot kapta, hogy csináljon helyette másikat. És mert most hosszan fogunk ünnepelni (május 1-je 4 napos, aztán jön mindjárt a győzelem napja, ami 3 napos lesz), engedélyt kapott, hogy csak május 13-ára készüljön el. Nincs ám itt lacafaca!
Egyébként nem sikerült nagyon rosszul az előadás, érezhetően összeomlottam a végére, de legalább megvolt az az elégtételem, hogy minimum 2 poént sikerült rendesen elhelyeznem, értették, vették. Viszont a "felhasználó" szóval meggyűlt a bajom (mivel mással, mikor a facebookról beszélek, és még az alapszókincsemben is benne van...), a végén már csak  az a szó volt, amit mindig elfelejtek... végül megállapodtunk, hogy legyen inkább user.
És most havaj. Süt a nap. 18-20 fok körüli a hőmérséklet. Megtaláltam azt a helyet, ahova ki tudok költözni (van asztal, pad, konnektor) és előttem sok-sok zöldülő mindenféle. Van két hetem a következő nagyelőadásig. Rájöttem, hogy nem olyan nagy ördöngősség vizsgakérdéseket összerakni a coospace-en, tehát minden gond nélkül tudok innen vizsgáztatni. Amikor nagyon unom az emlékezetpolitikát, akkor vizsgafilmeket nézek, ha azt is nagyon unom, akkor felpattanok a bringára (hú, nagyon klassz bringákat kaptunk, igaz, hogy férfivázasak, és ami még nagyobb baj, a nyereg is nagyon férfi, tehát sajog a seggem rendesen), de nagyokat lehet tekerni az erdőben vagy éppen a faluban. Itt is elmebetegek időnként az autósok, viszont kifejezetten javasolják, hogy a bringások a járdán közlekedjenek. Ma átbicikliztem az erdőn keresztül Pravdába, fagyit ettem és élveztem az életet. És rájöttem, hogy nem a világgal van baj, a depim a naphiányból eredt, mert nagyon-nagyon tavaszi vagyok. Így aztán most jóóó!

Ülök a teraszon és zöldet látok...

Csak a kontra hiányzik... meg a kiskosár a kormányról :-)

Bringával együtt csak így tudtam szelfizni

Kommunista szombatra (SIC!) invitálnak 3-ára, szemetet szedni.

Sz@r az egész

Tulajdonképpen nem egyszer megfogadtam, hogy egyetlen rossz szót sem fogok nyilvánosan szólni az intézményről, mert igazából tényleg nincs okom rá, mindaddig, míg a bürokrácia rá nem teszi a nagy szőrös mancsát a dolgokra. Mint ahogy most is... Még egy hete is nagyon boldog voltam, hogy remekül alakulnak a dolgok, meggyógyultam, újra tudok dolgozni és egyre közelebb volt a hazautazásom. Kedden aztán kaptam egy mailt, hogy 17-éig prezentáljam a következő dokumentumokat, mert különben nem kapok fizetést:
- a diplomám és a doktori oklevele(i)m hiteles fordítása
- munkahelyi igazolás
- igazolás arról, hogy a PhD minek felel meg az orosz tud. minősítési rendszerben
- a vízumom fénymásolata.
Aham. A fordító- (és fordításhitelesítő) irodával már voltak kalandjaim, amikor Bellu anyakönyvi kivonatát kellett magyarul prezentálnom, mindössze egy hónapba és kb. 30 eFt-ba került, márpedig ott rengeteg üres karakter van egy oldalon (amit persze felszámolnak, mintha le kellett volna fordítani), tehát a 3 irat százezres nagyságrendű lehet. Mindenki nagyon becsülje meg a diplomája angol fordítását, de arra ne számítson senki, hogy az orosz rendszer falait angol szöveggel át lehet törni.
A munkahelyi igazolással csak az a probléma, hogy fogalmam sincs, mit kell igazolnia a munkahelyemnek. De - most, hogy állományba vettek bennünket a Solohovon, már nem kitüntetettek, nem is tud. kutatók, hanem félállású tudományos főmunkatársak vagyunk -, nagyon kell, hogy legyen munkahelyem. És arról igazolás. A helyzet egyébként csak annyiban változott, hogy még nem írtuk ugyan alá a március elsejétől érvényes szerződésünket, de a fizetésünk már csökkent, mert levonták belőle a fizetett szabadságunkat (???), viszont ezt - állítólag - megkapjuk majd júliusban... nem a szabadságot... a levont pénzeket...
A tudományos fokozat összehasonlítása meg elmebaj. Különösen, hogy nekem kellene kiderítenem, hogy ki kompetens ebben.
Vízum meg, mint tudjuk, csütörtökön. Gondoltam én.
Írtam egy elég rezignált levelet R-nek, hogy mi a problémám mindezzel, így aztán csütörtökre ő már mindent elrendezett (elég, ha én fordítom az iratokat, elég, ha a közvetlen főnököm rányomja a pecsétet az igazolásra, mert pecsét az kell... leginkább csak az kell, minden más lényegtelen), a vízumom pedig készen van, csak be kell ragasztani. Meghallgattam Z. előadását (A nyelv és a hatalom), megállapítottam, hogy a hallgatók itt pont ugyanolyanok, mint otthon, hárman konkrétan elaludtak, egyik még horkolt is, az egyetlen, akire érdemes volt ránézni, mert láthatóan képes volt követni az egyébként sokkal inkább érdekes, mint tudományos mélységű előadást, egy láthatóan közép-ázsiai fiú volt. Elintéztem a bankot, egy órát álltam sorban a postán, hogy a gyerekeknek feladjam a húsvéti könyvecskéket, és nagy lelkesen visszaügettem a Tagankára 1/2 5-kor, hogy akkor most már csak-csak kész. Hát nem volt, a csaj épp akkor indult a migrációs hivatalba. Ekkor már sejtettem, hogy nem fogok repülni hétfőn hajnalban, tehát egyáltalán nem lepődtem meg, amikor telefonált, hogy a vízumberagasztó ember már nem volt ott, de holnap már mindenképpen, és R. majd kihozza nekem szombaton. R. szombat estig nem válaszolt a kétségbeesett leveleimre, amikor felhívtam, akkor meg kiderült, hogy ő mindent megtett, de eredmény semmi. De várjuk vasárnapig. Hát, vártam. Kiírtam szép nagy számokkal a mentők telefonszámát, mert egészen pontosan nem tudtam, hogy infarktust, agyvérzést vagy gyomorfekélyt kapok-e. Ma reggel közöltem, hogy nem várok tovább a bizonytalanra, megvettem keddre baromi sok pénzért az újabb repülőjegyet, átszerveztem a transzfert - és elküldtem a számlát R-nek... gondoltam, majd, ha visszajövök szépen becsomagolva a külügyes lányoknak is elküldöm, nem szoktam nagyon vérszomjas lenni, de azt azért nem bánnám, ha ezt most az ő fizetésükből vonnák le.
Szóval most éppen így. Mindenki, akivel kedden kellett volna találkoznom, bírja ki még egy napig nélkülem. Szerdán 10-től végkimerülésig leszek. Ill. csak 25-éig, és ha bármi történik még addig, végleg hazamegyek. Mert elegem volt. 
Az itteniek nyilván látják, milyen állapotban vagyok, mert az egyébként meglehetősen vonalas komisszár megmutatta, hogy milyen akupresszúrás pont nyomogatásával tudom elkerülni a szívinfarktust, és adott egy üvegcse пустырник (szúrós gyöngyajak) kivonatot, ami az idegeimet fogja majd jól rendbetenni. Bevettem 30 cseppet, ahogy kell, de annyi alkohol van benne, hogy inkább becsíptem, mint megnyugodtam volna.
És még egy dobozka csak-csakot is kaptam, ami igazi baskír-tatár édesség, leginkább úgy néz ki, mintha kukacokat hempergettek volna mézben. Na, ezt majd otthon megkóstoljuk. Meghatódtam. Nem kicsit.

Dögrováson

A szülinapom környékén minden évben meg szoktam betegedni, az ugye február, most meg már április van, tehát pont ennyire vagyunk lemaradva az évszakokban is - otthon olyankor rúgja az utolsókat a tél (általában), itt meg  most, csak úgy mondom, még ma reggel is szakadt a hó, az elsejei 20 cm meg úgy van az utakon, mintha azóta nem telt volna el 3 nap. Gyűlölöm a telet! És ha valaki még egyszer azt mondja, hogy ez milyen gyönyörű, azt Szibériába küldöm havat nézni (egyébként pedig tényleg nagyon szép, de nem áprilisban...). Tudom persze, hogy miért stresszelek ennyire a hótól: akinek volt 18 éves trabantja, a hátsó ülésen 3 gyerekkel, egy nem feltétlenül a technikai érzékéről híres férjjel és azzal a beivódott szokással, hogy karácsonyra márpedig hazamegyünk Keszthelyre, ha esetleg hó helyett cigánygyerekek potyognak is az égből, az sejti, miről beszélek. Volt olyan útunk, amit végigbőgtem, miközben korcsolyáztunk a tükörradiál gumiinkkal (ezt a terminust a tökéletesen leharcolt nyári gumikra <azt sem tudtuk még, hogy van olyan, hogy téli gumi> szoktuk alkalmazni) Kiskunhalas és Szeged között, mert nem volt még autópálya... meg olyan is, hogy Bogláron megálltam egy gumisnál és vettem egy garnitúra új gumit, mert nem mertem továbbmenni... meg egyszer Paks felé a szó szoros értelmében hófalak között zötyögtünk egy sávban, esély nem volt rá, hogy kiálljunk, történhetett volna bármi is. Szóval, a lelkem legmélyéig tavaszimádó vagyok. Egyébként pedig megtanítottam itt a kollégáknak a kinyúlt, mint a gyalogbékát és a cigánygyerekek potyognakot, természetesen tükörfordítással, előbbit leginkább L. élvezte, aki zseniálisan prezentálta is mindjárt a dolgot - akkorát taknyolt, hogy ketten alig bírtuk felszedni a földről. 

Akinek még nem elég a hó, annak elmondom, hogy Hetével kipróbáltam, hogy milyen lesz, amikor majd megyek haza és éjjel 3-ra kell kiérnem Vnukovóra, vagyis 1/2 1-re, mert azután megszűnik a tömegközlekedés, a taxi meg nem igazán fér bele a költségvetésembe. Szóval, elindultunk az utolsóelőtti elektricskával (22.18), a metrók még jártak, de az aeróexpressz 0.00-kor bírt utoljára elindulni, szóval, 1/2 1-től 3-ig együtt, aztán 6-ig (!) egyedül éltem a repülőtér életét és megint határozottan tomhenkszes érzéseim voltak. Közben elvesztettem a sapkámat, így a már alapból kemény megfázásom reggelre tragikusba fordult. Hogy érezzétek a súlyát: tegnap reggelinél azt mondta Z, a szomszédom, hogy ő akkor most elmegy a gyógyszertárba, mert rettenetesen nézek ki, és egyébként is, egész éjjel nem aludt a köhögésemtől. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a gondoskodás vagy az aludnivágyás volt-e az alapmotívuma.
Viszont nagyon jó volt az elmúlt hét. Minden megmutattam, amit én már láttam, sőt, Lenint is megnéztük, a Megváltó Krisztus Székesegyházat is, belülről, Szergijev Poszádon bejutottunk a nagy templomba és egy kicsibe is (utóbbiban nem fotózhattunk, mert nagyon csúnyán nézett ránk a néni), 

sőt, a Vaszilij Blázsennij templomot is láttam belülről. Utóbbi egy kicsit ellentmondásos volt, mert elvből nem fizetek azért, hogy beléphessek egy templomba. Kanadai, gyakorló és hívő katolikus nagybátyám azt mondta, hogy őt senki nem kényszerítheti, hogy pénzt fizessen azért, hogy gyakorolja a vallását - nagyon kiakadt a Mátyás templomon, a szegedi dómon és a pécsi székesegyházon, egyikbe sem volt hajlandó bemenni - és én mélyen egyetértettem vele. A Vaszilij Blazsennij pénztáránál viszont azt mondták, hogy ez nem templom, hanem múzeum - és akkor itt a következő dilemma: akarok-e múzeumba menni. Akartam és nem bántam meg. 

A férfikórus pl. kifejezetten jól hangzott, és csak egy kicsit zavart a reklámjellege az előadásnak, a kb. 3 perces műsor után ugyanis - pont mind az elektricskán a mozgóárusok - árulni kezdték a cd-iket.

A dolgok viszont egyre jobban kezdenek besűrűsödni, és a működésüket egyre kevésvé értem. Április 1-jén pl. kaptunk egy levelet (tisztelt díjazottak...), ahol is az egyetem mittoménmilyen intézete (ahol a szociológusok is vannak) értesít bennünket, hogy összeállították a Politikai Klub programját, L. pl. 3-án tart egy előadást egy olyan témából, amivel 20 évvel ezelőtt foglalkozott utoljára, Z. megy 10-én A nyelv hatalma - a hatalom nyelve címmel (ja, elfelejtettem mondani, hogy leadtam A név hatalma - a hatalom nevei c. tamulmányomat), én meg szépen be voltam osztva április 17-éra egy Irodalom és politika c. előadással. És a többiek is szépen sorban. Na, többszörös egyeztetéseket követően most ott tartunk, hogy mindösszesen hárman maradtunk benne a programban, L. nem mondta le, de kihagyták, a többiek lemondták, mi hárman pedig nem azon a címen és nem akkor tartjuk az előadásunkat. De egyébként minden rendben.
Viszont április 28-án gyűlnek a szociológusok az ukrán témával, és én is benne vagyok a programban: 
14.00 - 16.00 - Обсуждение статьи "Евромайдан 3" (название условное), запланировано участие представителей СМИ 

16.00 - 16.30 - Кофе-брейк
16.30 - 18.30 - Встреча с док. Е. Сирмаи (Венгрия): Киберметрика высказываний венгров о "Евромайдане"

Vagyis, hogy a kávészünetet követően találkozó Dr. Szirmai Évával (Magyarország): A magyarok Euromajdannal kapcsolatos megnyilatkozásainak cybermetrikája... Aha. Miután megállapodtunk, hogy én majd jól beleszállok a programba (jövő időben!), és megbeszéljük, hogyan lehetne a magyar közösségi oldalakat is belevonni a vizsgálódásba. Akkor most van 2 hetem, hogy kitaláljam.

És közben a szakdolgozatok és az utazás haza dolgozni - jut eszembe, visszaadták az irataimat, sőt, azt mondták, már a vízumom is készen van, de csak 10-én fogják beragasztani. És mivel nem bízom a külügyi osztályban (általában az adminisztrációban), kíváncsian várom, hogy kiengednek-e 14-én Vnukovóról, sőt, hogy visszaengednek-e 25-én. Az élet pedig szép, vasárnap választunk (!!!!), és addigra már tavasz lesz. Mert lesznie kell!