Tulajdonképpen nem egyszer megfogadtam, hogy egyetlen rossz szót sem fogok nyilvánosan szólni az intézményről, mert igazából tényleg nincs okom rá, mindaddig, míg a bürokrácia rá nem teszi a nagy szőrös mancsát a dolgokra. Mint ahogy most is... Még egy hete is nagyon boldog voltam, hogy remekül alakulnak a dolgok, meggyógyultam, újra tudok dolgozni és egyre közelebb volt a hazautazásom. Kedden aztán kaptam egy mailt, hogy 17-éig prezentáljam a következő dokumentumokat, mert különben nem kapok fizetést:
- a diplomám és a doktori oklevele(i)m hiteles fordítása
- munkahelyi igazolás
- igazolás arról, hogy a PhD minek felel meg az orosz tud. minősítési rendszerben
- a vízumom fénymásolata.
Aham. A fordító- (és fordításhitelesítő) irodával már voltak kalandjaim, amikor Bellu anyakönyvi kivonatát kellett magyarul prezentálnom, mindössze egy hónapba és kb. 30 eFt-ba került, márpedig ott rengeteg üres karakter van egy oldalon (amit persze felszámolnak, mintha le kellett volna fordítani), tehát a 3 irat százezres nagyságrendű lehet. Mindenki nagyon becsülje meg a diplomája angol fordítását, de arra ne számítson senki, hogy az orosz rendszer falait angol szöveggel át lehet törni.
A munkahelyi igazolással csak az a probléma, hogy fogalmam sincs, mit kell igazolnia a munkahelyemnek. De - most, hogy állományba vettek bennünket a Solohovon, már nem kitüntetettek, nem is tud. kutatók, hanem félállású tudományos főmunkatársak vagyunk -, nagyon kell, hogy legyen munkahelyem. És arról igazolás. A helyzet egyébként csak annyiban változott, hogy még nem írtuk ugyan alá a március elsejétől érvényes szerződésünket, de a fizetésünk már csökkent, mert levonták belőle a fizetett szabadságunkat (???), viszont ezt - állítólag - megkapjuk majd júliusban... nem a szabadságot... a levont pénzeket...
A tudományos fokozat összehasonlítása meg elmebaj. Különösen, hogy nekem kellene kiderítenem, hogy ki kompetens ebben.
Vízum meg, mint tudjuk, csütörtökön. Gondoltam én.
Írtam egy elég rezignált levelet R-nek, hogy mi a problémám mindezzel, így aztán csütörtökre ő már mindent elrendezett (elég, ha én fordítom az iratokat, elég, ha a közvetlen főnököm rányomja a pecsétet az igazolásra, mert pecsét az kell... leginkább csak az kell, minden más lényegtelen), a vízumom pedig készen van, csak be kell ragasztani. Meghallgattam Z. előadását (A nyelv és a hatalom), megállapítottam, hogy a hallgatók itt pont ugyanolyanok, mint otthon, hárman konkrétan elaludtak, egyik még horkolt is, az egyetlen, akire érdemes volt ránézni, mert láthatóan képes volt követni az egyébként sokkal inkább érdekes, mint tudományos mélységű előadást, egy láthatóan közép-ázsiai fiú volt. Elintéztem a bankot, egy órát álltam sorban a postán, hogy a gyerekeknek feladjam a húsvéti könyvecskéket, és nagy lelkesen visszaügettem a Tagankára 1/2 5-kor, hogy akkor most már csak-csak kész. Hát nem volt, a csaj épp akkor indult a migrációs hivatalba. Ekkor már sejtettem, hogy nem fogok repülni hétfőn hajnalban, tehát egyáltalán nem lepődtem meg, amikor telefonált, hogy a vízumberagasztó ember már nem volt ott, de holnap már mindenképpen, és R. majd kihozza nekem szombaton. R. szombat estig nem válaszolt a kétségbeesett leveleimre, amikor felhívtam, akkor meg kiderült, hogy ő mindent megtett, de eredmény semmi. De várjuk vasárnapig. Hát, vártam. Kiírtam szép nagy számokkal a mentők telefonszámát, mert egészen pontosan nem tudtam, hogy infarktust, agyvérzést vagy gyomorfekélyt kapok-e. Ma reggel közöltem, hogy nem várok tovább a bizonytalanra, megvettem keddre baromi sok pénzért az újabb repülőjegyet, átszerveztem a transzfert - és elküldtem a számlát R-nek... gondoltam, majd, ha visszajövök szépen becsomagolva a külügyes lányoknak is elküldöm, nem szoktam nagyon vérszomjas lenni, de azt azért nem bánnám, ha ezt most az ő fizetésükből vonnák le.
Szóval most éppen így. Mindenki, akivel kedden kellett volna találkoznom, bírja ki még egy napig nélkülem. Szerdán 10-től végkimerülésig leszek. Ill. csak 25-éig, és ha bármi történik még addig, végleg hazamegyek. Mert elegem volt.
Az itteniek nyilván látják, milyen állapotban vagyok, mert az egyébként meglehetősen vonalas komisszár megmutatta, hogy milyen akupresszúrás pont nyomogatásával tudom elkerülni a szívinfarktust, és adott egy üvegcse пустырник (szúrós gyöngyajak) kivonatot, ami az idegeimet fogja majd jól rendbetenni. Bevettem 30 cseppet, ahogy kell, de annyi alkohol van benne, hogy inkább becsíptem, mint megnyugodtam volna.
És még egy dobozka csak-csakot is kaptam, ami igazi baskír-tatár édesség, leginkább úgy néz ki, mintha kukacokat hempergettek volna mézben. Na, ezt majd otthon megkóstoljuk. Meghatódtam. Nem kicsit.
- a diplomám és a doktori oklevele(i)m hiteles fordítása
- munkahelyi igazolás
- igazolás arról, hogy a PhD minek felel meg az orosz tud. minősítési rendszerben
- a vízumom fénymásolata.
Aham. A fordító- (és fordításhitelesítő) irodával már voltak kalandjaim, amikor Bellu anyakönyvi kivonatát kellett magyarul prezentálnom, mindössze egy hónapba és kb. 30 eFt-ba került, márpedig ott rengeteg üres karakter van egy oldalon (amit persze felszámolnak, mintha le kellett volna fordítani), tehát a 3 irat százezres nagyságrendű lehet. Mindenki nagyon becsülje meg a diplomája angol fordítását, de arra ne számítson senki, hogy az orosz rendszer falait angol szöveggel át lehet törni.
A munkahelyi igazolással csak az a probléma, hogy fogalmam sincs, mit kell igazolnia a munkahelyemnek. De - most, hogy állományba vettek bennünket a Solohovon, már nem kitüntetettek, nem is tud. kutatók, hanem félállású tudományos főmunkatársak vagyunk -, nagyon kell, hogy legyen munkahelyem. És arról igazolás. A helyzet egyébként csak annyiban változott, hogy még nem írtuk ugyan alá a március elsejétől érvényes szerződésünket, de a fizetésünk már csökkent, mert levonták belőle a fizetett szabadságunkat (???), viszont ezt - állítólag - megkapjuk majd júliusban... nem a szabadságot... a levont pénzeket...
A tudományos fokozat összehasonlítása meg elmebaj. Különösen, hogy nekem kellene kiderítenem, hogy ki kompetens ebben.
Vízum meg, mint tudjuk, csütörtökön. Gondoltam én.
Írtam egy elég rezignált levelet R-nek, hogy mi a problémám mindezzel, így aztán csütörtökre ő már mindent elrendezett (elég, ha én fordítom az iratokat, elég, ha a közvetlen főnököm rányomja a pecsétet az igazolásra, mert pecsét az kell... leginkább csak az kell, minden más lényegtelen), a vízumom pedig készen van, csak be kell ragasztani. Meghallgattam Z. előadását (A nyelv és a hatalom), megállapítottam, hogy a hallgatók itt pont ugyanolyanok, mint otthon, hárman konkrétan elaludtak, egyik még horkolt is, az egyetlen, akire érdemes volt ránézni, mert láthatóan képes volt követni az egyébként sokkal inkább érdekes, mint tudományos mélységű előadást, egy láthatóan közép-ázsiai fiú volt. Elintéztem a bankot, egy órát álltam sorban a postán, hogy a gyerekeknek feladjam a húsvéti könyvecskéket, és nagy lelkesen visszaügettem a Tagankára 1/2 5-kor, hogy akkor most már csak-csak kész. Hát nem volt, a csaj épp akkor indult a migrációs hivatalba. Ekkor már sejtettem, hogy nem fogok repülni hétfőn hajnalban, tehát egyáltalán nem lepődtem meg, amikor telefonált, hogy a vízumberagasztó ember már nem volt ott, de holnap már mindenképpen, és R. majd kihozza nekem szombaton. R. szombat estig nem válaszolt a kétségbeesett leveleimre, amikor felhívtam, akkor meg kiderült, hogy ő mindent megtett, de eredmény semmi. De várjuk vasárnapig. Hát, vártam. Kiírtam szép nagy számokkal a mentők telefonszámát, mert egészen pontosan nem tudtam, hogy infarktust, agyvérzést vagy gyomorfekélyt kapok-e. Ma reggel közöltem, hogy nem várok tovább a bizonytalanra, megvettem keddre baromi sok pénzért az újabb repülőjegyet, átszerveztem a transzfert - és elküldtem a számlát R-nek... gondoltam, majd, ha visszajövök szépen becsomagolva a külügyes lányoknak is elküldöm, nem szoktam nagyon vérszomjas lenni, de azt azért nem bánnám, ha ezt most az ő fizetésükből vonnák le.
Szóval most éppen így. Mindenki, akivel kedden kellett volna találkoznom, bírja ki még egy napig nélkülem. Szerdán 10-től végkimerülésig leszek. Ill. csak 25-éig, és ha bármi történik még addig, végleg hazamegyek. Mert elegem volt.
Az itteniek nyilván látják, milyen állapotban vagyok, mert az egyébként meglehetősen vonalas komisszár megmutatta, hogy milyen akupresszúrás pont nyomogatásával tudom elkerülni a szívinfarktust, és adott egy üvegcse пустырник (szúrós gyöngyajak) kivonatot, ami az idegeimet fogja majd jól rendbetenni. Bevettem 30 cseppet, ahogy kell, de annyi alkohol van benne, hogy inkább becsíptem, mint megnyugodtam volna.
És még egy dobozka csak-csakot is kaptam, ami igazi baskír-tatár édesség, leginkább úgy néz ki, mintha kukacokat hempergettek volna mézben. Na, ezt majd otthon megkóstoljuk. Meghatódtam. Nem kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése