Ma azért már kidugtam az orrom, elsősorban azért, mert O.M. elköszönt a programtól (elég pocsék belegondolni, hogy ő most azért megy haza, mert én megérkeztem, viszont - gondolom - neki nem volt nagyon ellenére, hogy azért, mert én csak 3 hónappal később érkeztem, kapott egy lehetőséget), mindenesetre megkedveltük egymást, vele beszélgettem először, és ő és a barátnője vettek igazán a szárnyaik alá az első pillanattól.
Szóval, őt búcsúztattuk, és mivel gyönyörű volt az idő, elmentem csavarogni. Többekkel együtt indultunk, aztán - ezt nem is bántam - ilyen-olyan okokkal leszakadtunk egymásról. Nekem ilyenkor a fülemben szól a rádió, egy, a régi Slágerre kísértetiesen emlékeztető orosz csatornát hallgatok, minden alkalommal meglepődve az orosz pop-zene "múltszázadiságán". Keresnem kéne már egy rendes metál vagy egyéb csatornát, hogy legyen viszonyítási alapom.
Csináltam egy-két fotót, de csak egyet rakok be, mert most otthon - ahogy elnézem - senki nem akar havat látni :-) Ez viszont egy olyan, ahol, ha nagyon figyelsz (és max-ra nagyítod a képet) felfedezhetsz egy harkályt, amint éppen kopogtat. Sajnálom, hogy csak ennyire volt képes a gépem, nagyon kis aranyos a madárka.
Tegnap éjjel pedig sokáig tévéztem. Január 25-én lett volna Vlagyimir Viszockij 76 éves, ennek alkalmából ünnepi műsort sugárzott az 1. csatorna, talán éppen a Taganka színházból. Döbbenetes volt látni az esztrádműsornak ezt a fajtáját, ami csak és kizárólag arról győzött meg, hogy Viszockij egyszerűen túlnőtt önmagán, igazi kultikus figurává vált - ha nem kedvelném annyire, mint amennyire, azt mondanám, hasonló sors jutott neki a tömegkultúrában, mint a mi Jimmy, a Királyunknak. Nem úúúúúúgy!!!!
Ha már úgyis a kultuszteremtődés a kutatási témám...
Szóval, van az a Vlagyimir Viszockij, akit az "orosz bárdként" ismernek, de egyébként színész, ezen a képen éppen a Ljubimov rendezte Hamletben Hamlet. De talán még ennél is izgalmasabb, amit a 70-es, 80-as évek orosz kultúrájában játszott, a hatalom által el nem viselt független művész szerepe. Azért gondolom én ezt szerepnek, mert a színházi- és filmszerepeiben soha senki nem gátolta, sőt, a Tagankán saját verseiből/dalaiból is készíthetett önálló esteket, de a nagyközönség számára csak az agyonnyúzott magnószalagok maradtak. Az orosz ember ezért minden szava mögött valamiféle olyan jelentést keresett, ami a hatalommal való szembeszegülést, egyfajta alternatív kultúrát jelenthetett volna. "Sosem láthattam őt, nem hallgathattam Viszockij dalait. (...) Ő belehalt a létező szocializmusba, én túléltem." - mondja róla Hobo, aki nagyon sokat tett azért (leginkább az Adjatok a kutyáknak húst! c. Viszockij-műsorával/lemezével), hogy itthon is ismetté váljon. Vagy Baka István, aki szintén sok-sok szövegét lefordította (néhány ezek közül: http://www.forrasfolyoirat.hu/0109/viszockij.html).
Az én első találkozásom vele 73-74 tájára tehető, és fogalmam sem volt róla, hogy Viszockijjal találkozom. Talán az orosz nyelvkönyvünk függelékében volt egy kottával ellátott dal, amit - akkor éppen gitároztam - megtanultunk oroszórán. Ezt:
http://www.youtube.com/watch?v=oj1lVGKZRAo
Aztán Moszkva, az elnyűtt magnószalagok, aztán egy Párizsban megjelent Viszockij összes kötetben, aztán - már a 90-es évek eleje, Viszockij összes lemezen.
És a fenti dal Hobo interpretációjában:
http://www.youtube.com/watch?v=6ZCEt_bemhU
És most az első, amivel összefutottam Moszkvában, a Taganka színház, ahol most is játsszák a Viszockij-estet, közvetlenül mellette pedig a múzeuma. Mindenképpen le fogom gyűrni a múzeumfóbiámat, és meg fogom nézni, mert ezek a múzeumok a kultuszépítésnek és rombolásnak a kiváló terepei (jut eszembe, a Majakovszkij-múzeumot is meg kell néznem, hátha azóta már kiderült, hogy mégsem a csillapíthatatlan nátha miatt került olyan beszűkült tudatállapotba Majak, hogy 1930-ban öngyilkos lett. 1980-ban ez volt a hivatalos orvosi álláspont, ki volt rakva a vitrinba a hivatalos zárójelentés).
Hogy hogy jön össze Jimmy és Viszockij, azt majd legközelebb, meg Ljubimovot is.
 |
| Csoportkép búcsúzáskor |
Szóval, őt búcsúztattuk, és mivel gyönyörű volt az idő, elmentem csavarogni. Többekkel együtt indultunk, aztán - ezt nem is bántam - ilyen-olyan okokkal leszakadtunk egymásról. Nekem ilyenkor a fülemben szól a rádió, egy, a régi Slágerre kísértetiesen emlékeztető orosz csatornát hallgatok, minden alkalommal meglepődve az orosz pop-zene "múltszázadiságán". Keresnem kéne már egy rendes metál vagy egyéb csatornát, hogy legyen viszonyítási alapom.
Csináltam egy-két fotót, de csak egyet rakok be, mert most otthon - ahogy elnézem - senki nem akar havat látni :-) Ez viszont egy olyan, ahol, ha nagyon figyelsz (és max-ra nagyítod a képet) felfedezhetsz egy harkályt, amint éppen kopogtat. Sajnálom, hogy csak ennyire volt képes a gépem, nagyon kis aranyos a madárka.
Tegnap éjjel pedig sokáig tévéztem. Január 25-én lett volna Vlagyimir Viszockij 76 éves, ennek alkalmából ünnepi műsort sugárzott az 1. csatorna, talán éppen a Taganka színházból. Döbbenetes volt látni az esztrádműsornak ezt a fajtáját, ami csak és kizárólag arról győzött meg, hogy Viszockij egyszerűen túlnőtt önmagán, igazi kultikus figurává vált - ha nem kedvelném annyire, mint amennyire, azt mondanám, hasonló sors jutott neki a tömegkultúrában, mint a mi Jimmy, a Királyunknak. Nem úúúúúúgy!!!!
Ha már úgyis a kultuszteremtődés a kutatási témám...
 |
| Forrás: http://cultura.hu/kultura/ha-nem-lett-volna-viszockij/ (Hogy ők honnan vették, legyen az ő gondjuk!) |
Az én első találkozásom vele 73-74 tájára tehető, és fogalmam sem volt róla, hogy Viszockijjal találkozom. Talán az orosz nyelvkönyvünk függelékében volt egy kottával ellátott dal, amit - akkor éppen gitároztam - megtanultunk oroszórán. Ezt:
http://www.youtube.com/watch?v=oj1lVGKZRAo
Aztán Moszkva, az elnyűtt magnószalagok, aztán egy Párizsban megjelent Viszockij összes kötetben, aztán - már a 90-es évek eleje, Viszockij összes lemezen.
És a fenti dal Hobo interpretációjában:
http://www.youtube.com/watch?v=6ZCEt_bemhU
És most az első, amivel összefutottam Moszkvában, a Taganka színház, ahol most is játsszák a Viszockij-estet, közvetlenül mellette pedig a múzeuma. Mindenképpen le fogom gyűrni a múzeumfóbiámat, és meg fogom nézni, mert ezek a múzeumok a kultuszépítésnek és rombolásnak a kiváló terepei (jut eszembe, a Majakovszkij-múzeumot is meg kell néznem, hátha azóta már kiderült, hogy mégsem a csillapíthatatlan nátha miatt került olyan beszűkült tudatállapotba Majak, hogy 1930-ban öngyilkos lett. 1980-ban ez volt a hivatalos orvosi álláspont, ki volt rakva a vitrinba a hivatalos zárójelentés).
Hogy hogy jön össze Jimmy és Viszockij, azt majd legközelebb, meg Ljubimovot is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése