Azért a pénztelenségnek is van előnye: nincs semmi, ami elvonná a figyelmet a dolgozásról. Na jó, azért reggelenként, amikor kényszeresen takarítom a 15 m2-es lakóteremet (amit egyébként a takarítónénik is megcsinálnak minden héten), akkor érzem azért, hogy milyen jó időnként a munkakényszert főzéssel, mosással, takarítással elodázni, azzal a biztos tudattal, hogy valami baromira hasznosat csinálok ahelyett, amit csinálnom kellene.
De egyébként tényleg. A hétvégén csak annyi szünetet adtam magamnak, míg kitaláltam, hogy szombaton Abramcevoba fogok kirándulni - mármint a mostani hétvégén szombaton. Abramcevo egy ugyanolyan kis üdülőfalu, mint Zaveti, azzal a különbséggel, hogy itt már a 20. sz. elején is nagyon élénk szellemi és művészeti élet folyt. Na jó, nem túráztatom magam, nézzétek meg (http://www.abramtsevo.net/eng/), direkt az angol verziót küldöm, de a képek önmagukban is megállnak. Én a Vrubel-kiállításra vagyok rápörögve, és azt feltételezem, hogy a hely méretének köszönhetően még a múzeum-fóbiámat is le tudom küzdeni, ha esetleg mégsem, akkor majd sétálgatok a szabad levegőn.
Viszont dolgoztam. Valahonnan az agyam mélyrétegeiből előbányászódott a mankurt szó (Pataki Ferenc utal rá egy tanulmányában), és kiderült, hogy a témám szempontjából nagyon is termékeny lehet. Azért mélyrétegek, mert éppen 33 éve, hogy találkoztam a fogalommal, akkor, amikor a Nóvüj Mir irodalmi folyóiratban megjelent Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap c. regénye. Akkoriban a Dugonics tér sarkán, az újságosnál minden további nélkül meg lehetett venni a folyóiratot, és ha tudtuk volna, hogy még a farmernál is keményebb valutaként működik (jaj, Istenem, hogy mindent meg kell magyarázni: aki akkoriban a Szovjetunióba utazott, rendesen betárazott a marcali ruhaüzem termékéből, a Trapper-farmerból. Az átlagkereset ekkortájt 250 rubel körül volt itt, mi kaptunk 200 rubel ösztöndíjat, és egy trappert minden gond nélkül el lehetett adni 150-200 rubelért. A márkás cuccok nem vonzották az ittenieket.), szóval, az értelmesség viszont farmer helyett ölni tudott volna a Nóvüj Mirért. Ez egy egészen jellemzó kiadói stratégia volt egyébként, azokat a műveket, amelyektől tartottak, de már nem lehetett visszatartani, folyóiratban jelentették meg, messze a nyomtatott könyv esetében megszokott példányszám alatt. Kecske és káposzta... 1968-ban (!!!) így jelent meg a Mester és Margarita is, amely mellesleg 1940 óta lappangott, lévén, hogy akkor halt meg Bulgakov.
Szóval, nagy dobás volt az Ajtmatov-szöveg (most újra beleolvastam, még most is fogyasztható), ugyanis azokkal a korszakokkal foglalkozott, amelyekkel akkoriban még nem volt nagyon lehetséges. Na, ebben a regényben írja le a mankurtokat. Ez egy történet arról, hogy a türkök miképpen állítottak elő maguknak rabszolgákat. A frissen nyúzott teve bőrét a frissen kopaszra nyírt férfiak fejére feszítették, kezüket összekötötték, nyakukba igát raktak, hogy ne tudják a fejüket a földhöz dörzsölni, és kirakták őket a sivatagba. A tűző nap gyakorlatilag ráforrasztotta a tevebőrt szerencsétlenek fejére, a hajuk visszafelé kezdett nőni, pokoli fájdalmat okozva. Ezzel a módszerrel kiirtották az áldozat emlékezetét, emlékeit, identitását, személyiségét. Tökéletes rabszolgára tettek szert, mert csak táplálni kellett, nem tartottak a szökésétől, lévén tökéletesen aszociális - hiszen nem volt mit átadnia a közössége számára, ezért aztán közössége sem volt, ki lehetett küldeni a végtelen sztyeppére, ahol bármeddig képes volt teljes magányban élni.
A regénynek egyébként is alapfogalma az emlékezés és a felejtés, annak felelőssége, veszélye és haszna, de sokkal izgalmasabb, ahogy a mankurt szó (ill. annak továbbképzései, leginkább a mankurtizmus) mára egyrészt szitokszóvá, másrészt a Szovjetunió felbomlása után az utódállamokban (leginkább Ukrajnában, Kazahsztánban, Türkmenisztánban) egy egész gondolkodásmód jelzésévé vált. A nemzeti mozgalmak képviselői mankurtnak nevezik azokat a honfitársaikat, akik elfelejtik a hagyományos, nemzeti kultúrájukat, eloroszosodtak, de leginkább a hagyományos, "szovjet ember" fogalommal jellemezhetők. Már a tudományos irodalomban is megjelent a fogalom, a szociológus Toscsenko foglalkozik vele, és írt egy-két tanulmányt, a legátfogóbbat (amennyire meg tudom ítélni) 2012-ben. Ennyit a szakmáról.
És mivel pótcselekvésként mosok és takarítok, ma megint el kellett mennem Puskinóba, hogy mosóport vegyek, és persze, hogy minden mást is sikerült újra beszereznem.
De egyébként tényleg. A hétvégén csak annyi szünetet adtam magamnak, míg kitaláltam, hogy szombaton Abramcevoba fogok kirándulni - mármint a mostani hétvégén szombaton. Abramcevo egy ugyanolyan kis üdülőfalu, mint Zaveti, azzal a különbséggel, hogy itt már a 20. sz. elején is nagyon élénk szellemi és művészeti élet folyt. Na jó, nem túráztatom magam, nézzétek meg (http://www.abramtsevo.net/eng/), direkt az angol verziót küldöm, de a képek önmagukban is megállnak. Én a Vrubel-kiállításra vagyok rápörögve, és azt feltételezem, hogy a hely méretének köszönhetően még a múzeum-fóbiámat is le tudom küzdeni, ha esetleg mégsem, akkor majd sétálgatok a szabad levegőn.
Viszont dolgoztam. Valahonnan az agyam mélyrétegeiből előbányászódott a mankurt szó (Pataki Ferenc utal rá egy tanulmányában), és kiderült, hogy a témám szempontjából nagyon is termékeny lehet. Azért mélyrétegek, mert éppen 33 éve, hogy találkoztam a fogalommal, akkor, amikor a Nóvüj Mir irodalmi folyóiratban megjelent Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap c. regénye. Akkoriban a Dugonics tér sarkán, az újságosnál minden további nélkül meg lehetett venni a folyóiratot, és ha tudtuk volna, hogy még a farmernál is keményebb valutaként működik (jaj, Istenem, hogy mindent meg kell magyarázni: aki akkoriban a Szovjetunióba utazott, rendesen betárazott a marcali ruhaüzem termékéből, a Trapper-farmerból. Az átlagkereset ekkortájt 250 rubel körül volt itt, mi kaptunk 200 rubel ösztöndíjat, és egy trappert minden gond nélkül el lehetett adni 150-200 rubelért. A márkás cuccok nem vonzották az ittenieket.), szóval, az értelmesség viszont farmer helyett ölni tudott volna a Nóvüj Mirért. Ez egy egészen jellemzó kiadói stratégia volt egyébként, azokat a műveket, amelyektől tartottak, de már nem lehetett visszatartani, folyóiratban jelentették meg, messze a nyomtatott könyv esetében megszokott példányszám alatt. Kecske és káposzta... 1968-ban (!!!) így jelent meg a Mester és Margarita is, amely mellesleg 1940 óta lappangott, lévén, hogy akkor halt meg Bulgakov.
Szóval, nagy dobás volt az Ajtmatov-szöveg (most újra beleolvastam, még most is fogyasztható), ugyanis azokkal a korszakokkal foglalkozott, amelyekkel akkoriban még nem volt nagyon lehetséges. Na, ebben a regényben írja le a mankurtokat. Ez egy történet arról, hogy a türkök miképpen állítottak elő maguknak rabszolgákat. A frissen nyúzott teve bőrét a frissen kopaszra nyírt férfiak fejére feszítették, kezüket összekötötték, nyakukba igát raktak, hogy ne tudják a fejüket a földhöz dörzsölni, és kirakták őket a sivatagba. A tűző nap gyakorlatilag ráforrasztotta a tevebőrt szerencsétlenek fejére, a hajuk visszafelé kezdett nőni, pokoli fájdalmat okozva. Ezzel a módszerrel kiirtották az áldozat emlékezetét, emlékeit, identitását, személyiségét. Tökéletes rabszolgára tettek szert, mert csak táplálni kellett, nem tartottak a szökésétől, lévén tökéletesen aszociális - hiszen nem volt mit átadnia a közössége számára, ezért aztán közössége sem volt, ki lehetett küldeni a végtelen sztyeppére, ahol bármeddig képes volt teljes magányban élni.
A regénynek egyébként is alapfogalma az emlékezés és a felejtés, annak felelőssége, veszélye és haszna, de sokkal izgalmasabb, ahogy a mankurt szó (ill. annak továbbképzései, leginkább a mankurtizmus) mára egyrészt szitokszóvá, másrészt a Szovjetunió felbomlása után az utódállamokban (leginkább Ukrajnában, Kazahsztánban, Türkmenisztánban) egy egész gondolkodásmód jelzésévé vált. A nemzeti mozgalmak képviselői mankurtnak nevezik azokat a honfitársaikat, akik elfelejtik a hagyományos, nemzeti kultúrájukat, eloroszosodtak, de leginkább a hagyományos, "szovjet ember" fogalommal jellemezhetők. Már a tudományos irodalomban is megjelent a fogalom, a szociológus Toscsenko foglalkozik vele, és írt egy-két tanulmányt, a legátfogóbbat (amennyire meg tudom ítélni) 2012-ben. Ennyit a szakmáról.
És mivel pótcselekvésként mosok és takarítok, ma megint el kellett mennem Puskinóba, hogy mosóport vegyek, és persze, hogy minden mást is sikerült újra beszereznem.
 |
| Ez egy működő kis kápolna, rögtön az elektricska megállójánál, a belsejéről azért nem sikerült képet csinálnom, mert - mint látszik is, ha ketten bemennek (márpedig 5 perc alatt, míg figyeltem hatan mentek be), az ajtót már nem lehet becsukni. |
 |
| Ez meg közvetlenül mellette egy kis kegytárgy bolt. Mondom! Az elektricska megállójában. |
 |
| Mai szerzeményeim - a diákcsemegén látszik a krasznaja cena (vörös ár, úgy is mint tecsó gazdaságos)... |
 |
| Na, ez az, amiről a legdurvább fogyókúrám közben sem tudtam lemondani: aszalt és kandírozott gyümölcsök és mindenféle magvak. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése