Pénz - persze - még mindig nincs, de nagyeskük arról, hogy már újraküldték, hogy 2-3 nap az átfutási idő, meg ilyenek, dögivel... most éppen keddre várom :-)
De a bezártságtól már "olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek" (plázacica a barátnőjének), így aztán már a múlt héten elkezdtem tervezni a mai Abramcevót. Eredetileg úgy volt, hogy hárman megyünk, de nem bírtam kivárni a lányokat, ezért aztán csak nekiindultam. Felkészülve, ahogy kell, még az elektricska pénztárnál is a kezemben volt az 5 rubeles (105 a jegy oda-vissza) az 500-as mellett, amiért a pénztáros néni kifejezetten hálásan nézett rám, feltöltve a fényképezőgép, a tablet, a telefon, kitaláltam, hogy működik a telefonom wi-fi hotspotként, már előre belőttem a helyeket a google maps-ben... minderre azért volt szükség, mert a múzeum honlapja és a kugli útvonaltervezője között baromi nagy eltérések vannak, nevezetesen: utóbbi egy sematikus rajzot, hogy van elsődleges ösvény és másodlagos (ez talán egy kicsit emlékeztet a kugli által javasolt útvonalra), oszt annyi... Na, leszállok Abramcevóban, velem együtt 3 egyetemistaforma, akik tőlem érdeklődnek, hogy merre az út. Határozottan úgy nézett ki, hogy ők is pontosan ugyanazokból a forrásokból készültek, mint én csak kevésbé voltak bátrak (nem vak az, csak bátor... mint a cigány lova, mikor nekiment a falnak), így aztán némi tépelődés után elindultak utánam. Hú, nagyon be voltam sz@rva: a fejemben következetesen felcserélődnek az irányok, volt egyszer régen egy pasi az életemben, akinek ha azt mondtam, hogy balra kell mennünk, gondolkodás nélkül elindult jobbra. És igaza volt. Megyünk. Be az erdőbe. Ezek ugyanis komolyan gondolták, hogy ösvény...
Amikor ezt a "lépcsőt" megláttam (legendás térérzékem azt súgta, hogy nem jó irányba vezet), mondtam az eddig engedelmesen engem követő ifjaknak, hogy én addig le nem megyek, míg ki nem derítem, hogy jó helyen járunk-e, de addigra már ők is megbátorodtak, és úgy ott hagytak, ahogy kell. Sok más választásom nem lévén, mentem, amerre az út vezetett.
De a bezártságtól már "olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek" (plázacica a barátnőjének), így aztán már a múlt héten elkezdtem tervezni a mai Abramcevót. Eredetileg úgy volt, hogy hárman megyünk, de nem bírtam kivárni a lányokat, ezért aztán csak nekiindultam. Felkészülve, ahogy kell, még az elektricska pénztárnál is a kezemben volt az 5 rubeles (105 a jegy oda-vissza) az 500-as mellett, amiért a pénztáros néni kifejezetten hálásan nézett rám, feltöltve a fényképezőgép, a tablet, a telefon, kitaláltam, hogy működik a telefonom wi-fi hotspotként, már előre belőttem a helyeket a google maps-ben... minderre azért volt szükség, mert a múzeum honlapja és a kugli útvonaltervezője között baromi nagy eltérések vannak, nevezetesen: utóbbi egy sematikus rajzot, hogy van elsődleges ösvény és másodlagos (ez talán egy kicsit emlékeztet a kugli által javasolt útvonalra), oszt annyi... Na, leszállok Abramcevóban, velem együtt 3 egyetemistaforma, akik tőlem érdeklődnek, hogy merre az út. Határozottan úgy nézett ki, hogy ők is pontosan ugyanazokból a forrásokból készültek, mint én csak kevésbé voltak bátrak (nem vak az, csak bátor... mint a cigány lova, mikor nekiment a falnak), így aztán némi tépelődés után elindultak utánam. Hú, nagyon be voltam sz@rva: a fejemben következetesen felcserélődnek az irányok, volt egyszer régen egy pasi az életemben, akinek ha azt mondtam, hogy balra kell mennünk, gondolkodás nélkül elindult jobbra. És igaza volt. Megyünk. Be az erdőbe. Ezek ugyanis komolyan gondolták, hogy ösvény...
Amikor ezt a "lépcsőt" megláttam (legendás térérzékem azt súgta, hogy nem jó irányba vezet), mondtam az eddig engedelmesen engem követő ifjaknak, hogy én addig le nem megyek, míg ki nem derítem, hogy jó helyen járunk-e, de addigra már ők is megbátorodtak, és úgy ott hagytak, ahogy kell. Sok más választásom nem lévén, mentem, amerre az út vezetett.
Visszanézve nem is olyan meredek (na, azért a tüdőmet csaknem kiköptem a visszafelé úton). Aztán volt még folyó híddal, meredek lejáró az elektricskához, de mindezekkel együtt gyönyörű, kifejezetten megnyugtató, és nagyon-nagyon élvezetes séta - és nem utolsó sorban, valóban a múzeumhoz vezetett.
Abramcevó pedig egyszerűen szép. Alig várom, hogy tavasz legyen, ez is felkerült a "még legalább egyszer meg kell nézni" listára. A tárlatra nem mentem be (múzeumfóbia), egyébként is a Vrubelre voltam rápörögve, de azt nagyon benéztem, mert mint kiderült, Vrubelnek nem kiállítása van, hanem csak egy általa készített pad, bepárásodott üveg mögött...
Nem tudom, milyen megfontolásból, mindenesetre nyugdíjas jegyet kaptam, nagyon nem bántam, mert így megúsztam 70 rubelből, és ebből 30 a fotó-jegy, vagyis csak úgy, enélkül nem lehetett volna (hivatalosan) egy fotót sem csinálni. De én végtelenül tisztességes vagyok. (Jut eszembe, korábban egyszer írtam, hogy nem nagyon bliccelnek itt a népek, hát dehogynem, az elektricskán dívik a rohanok a vonaton az ellenőr elől az első kocsikba, a megállókban pedig a platformon a hátsókba c. népi sportjáték.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése