Nem is akartam írni, mert tényleg nem történik velem semmi, de gondoltam, megörvendeztetem azokat, akik innen értesülnek, hogy olvasom a szakdolgozatokat - sőt, jövő héttől hétfőnként és csütörtökönként otthoni idő szerint 9 reggel 9 és 10 között konzultálhatunk is skype-on, Zsuzsi majd megadja az azonosítómat.
Legfeljebb két említésre méltó dolog történt: beszélgettem Natasa (szakácsnő) 5 éves kisunokájával - aki beszélgetett már gyerekkel idegen nyelven, az pontosan tudja, hogy elég kemény kihívás. A másik pedig, hogy jön a tavasz, ma már csak - 4 fok volt, le is izzadtam, ahogy kell, tehát holnapra taknyos leszek, ahogy kell. Merthogy voltam ma is sétálni, a környéken nem tetszettek az útviszonyok, mert a letaposott havat feltörték az autók, kásás, süppedős lett, az alja meg csúszik, mint a veszett fene. Bevettem tehát magam az erdőbe, kettőbe is, de az elsőtől elriasztott egy baromi nagy kutya (általában nem szoktam félni a kutyáktól, de itt rengeteg van belőlük, nagyok és szabadon rohangálnak), a második viszont gyönyörű volt. Tudom, hogy nagyon unalmas mindig ugyanazt látni a képeimen, amennyire utálom a telet, én sem gondoltam volna, hogy valaha késztetést fogok érezni a havas táj fotózására, oszt mégis ez lett. Képzeljetek bele engem is, ahogy elveszve baktatok, mert persze, hogy eltévedtem. Gondoltam, sétálok egy órácskát, ebben a hóhelyzetben az is épp elég kihívás, aztán lett belőle több mint másfél, pedig a frissen letöltött app tanúsága szerint mindössze 5 km-t tettem meg. Ilyenkor mindig azzal vígasztalom magam, hogy ez pont 5 km-rel több, mint amennyit otthon önszántamból sétálnék.
Legfeljebb két említésre méltó dolog történt: beszélgettem Natasa (szakácsnő) 5 éves kisunokájával - aki beszélgetett már gyerekkel idegen nyelven, az pontosan tudja, hogy elég kemény kihívás. A másik pedig, hogy jön a tavasz, ma már csak - 4 fok volt, le is izzadtam, ahogy kell, tehát holnapra taknyos leszek, ahogy kell. Merthogy voltam ma is sétálni, a környéken nem tetszettek az útviszonyok, mert a letaposott havat feltörték az autók, kásás, süppedős lett, az alja meg csúszik, mint a veszett fene. Bevettem tehát magam az erdőbe, kettőbe is, de az elsőtől elriasztott egy baromi nagy kutya (általában nem szoktam félni a kutyáktól, de itt rengeteg van belőlük, nagyok és szabadon rohangálnak), a második viszont gyönyörű volt. Tudom, hogy nagyon unalmas mindig ugyanazt látni a képeimen, amennyire utálom a telet, én sem gondoltam volna, hogy valaha késztetést fogok érezni a havas táj fotózására, oszt mégis ez lett. Képzeljetek bele engem is, ahogy elveszve baktatok, mert persze, hogy eltévedtem. Gondoltam, sétálok egy órácskát, ebben a hóhelyzetben az is épp elég kihívás, aztán lett belőle több mint másfél, pedig a frissen letöltött app tanúsága szerint mindössze 5 km-t tettem meg. Ilyenkor mindig azzal vígasztalom magam, hogy ez pont 5 km-rel több, mint amennyit otthon önszántamból sétálnék.
 |
| Mondom, hogy tavaszodik! |
 |
| Innen fordultam vissza, mert jött a kutya |
 |
| Azért lassan kezdenek színesedni a képek |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése