Viccen kívül gondoltam, hogy a mai plázázásom kizárólag szakmai megfontolások alapján értelmezhető. Az történt ugyanis, hogy meghívást kaptunk a Puskin Múzeumba, ahol 9-éig még látható a Szolzsenyicin-archívum kiállítása. Gondoltam, leküzdöm a múzeumfóbiámat, és megnézem. Meg is terveztem - ahogy szoktam - a közlekedést, és nagy örömömre kiderült, hogy a Lenin könyvtár, a Vörös tér és a Múzeum sétatávolságra vannak egymástól, és mivel tavaszodik (ma már csak -4 fok volt), összeraktam a fejemben egy moszkvai turista szabvány túráját. Szembejött velem aztán még egy kifejezetten izgalmas tanulmány (Svetlana
Boym: A nosztalgikus város Moszkvai tömeg-látványosságok (http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre55/boym.htm), ami nem kevesebbet állított, mint hogy A peresztrojka városi kultúrájának két teljesen eltérő politikai jelentésű erőszakos kitörés vetett véget: az egyik az 1991-es augusztusi államcsínnyel szembeni népellenállás példátlan eseteként a „Fehér Ház” elbarikádozása Moszkva belvárosában. Két évvel később ugyanezt az orosz parlamentnek otthont adó épületet ostromolták meg a kormánycsapatok egy olyan ellentmondásos akció keretében, amely megingatta az állampolgárok hitét abban, hogy a kormány tényleg elkötelezett a demokrácia iránt. Néhány évvel később Luzskov polgármester el akarta felejteni a barikádokat. Ekkor építette Európa legnagyobb földalatti bevásárlóközpontját, a Kreml közelében a Manézs tér alatti komplexumot, amely valaha népi demonstrációk gyülekezőhelye volt. Luzskov azt remélte, a kényelmes séták a kertekben és a hivalkodó fogyasztás grottái kiszorítják a politikát és a tiltakozást. Az új, hivatalos nosztalgia tehát az új identitás kikovácsolásához egészségesnek és szükségesnek tartott kollektív felejtéssel kapcsolódott össze. A kortárs bölcsesség szerint „Oroszországban a múlt a jövőnél is kiszámíthatatlanabb”. Ugye, mondanom sem kell, hogy ezt látnom kellett: van benne pláza, tömegkultúra, emlékezés és felejtés, identitás és nosztalgia (ez utóbbi csak azért nagyon izgalmas, mert Boym az utópiákkal szemben határozza meg a fogalmat). És nem bántam meg! (Még azt sem, hogy a múzumba végül persze nem jutottam el...) A tanulmányban majd mindent leírok, amit menetközben kitaláltam ezzel kapcsolatban, de most csak képek:
A tömegkultúra kurzusom bevezető előadásain az amerikai áruházláncok kialakulását, a paperback megjelenését és a moszkvai metróépítkezéseket szoktam bevezető példaként hozni. Innentől kezdeve nem kell Amerikáig mennem - Moszkva kiváló példaanyag lesz minden szempontból. (megnyugtatásul: már gyűjtöm a metróállomásokról a fotókat, sőt, mind a hét magasházat is le fogom vadászni...)
Na. Ha már erre jártam, gondoltam, megnézem, mi lett a GUM-ból. Ez a Gosszudarsztvennij Unyiverszalnij Magazin (mint a mi Állami Nagyáruházunk...), amit minden oroszul tanuló a harmadik óra táján vés a fejébe - a Vörös tér összes nevezetességével.
A Gumról azt kell tudni (én is ma tudtam meg!), hogy 120 éves, tehát mindent őriz, ami nosztalgia, ami emlékezés és ami felejtés. Hát... kicsit más lett azért, mint amire emlékeztem:
Csináltam egy csomó képet a Vörös téren is, olyanokat, amelyekről felismerhető Moszkva (szóval, a bamba turistákat minden eszközzel lehúzni akaró arca...), meg olyanokat is, amik inkább a hátsó udvarokról szólnak. De azokat majd holnap, mert szerintem most megint napokig nem fogok tudni kilépni a szobámból izomlázilag. A mai kis túrám majd 12 km volt - ez az, amit gyalogoltam.
 |
| A téren a földalatti város kupolája |
 |
| Háttérben a Vörös tér sarka |
 |
| A bejárat - pont, mint bármelyik metrólejárat |
 |
| Mint bármelyik európai plázában |
 |
| Azért ez már nem annyira... |
 |
| Ezt azért, hogy részletesen lehessen elemezni az ikonográfiai zűrzavart |
 |
| A kupola belülről |
A tömegkultúra kurzusom bevezető előadásain az amerikai áruházláncok kialakulását, a paperback megjelenését és a moszkvai metróépítkezéseket szoktam bevezető példaként hozni. Innentől kezdeve nem kell Amerikáig mennem - Moszkva kiváló példaanyag lesz minden szempontból. (megnyugtatásul: már gyűjtöm a metróállomásokról a fotókat, sőt, mind a hét magasházat is le fogom vadászni...)
Na. Ha már erre jártam, gondoltam, megnézem, mi lett a GUM-ból. Ez a Gosszudarsztvennij Unyiverszalnij Magazin (mint a mi Állami Nagyáruházunk...), amit minden oroszul tanuló a harmadik óra táján vés a fejébe - a Vörös tér összes nevezetességével.
A Gumról azt kell tudni (én is ma tudtam meg!), hogy 120 éves, tehát mindent őriz, ami nosztalgia, ami emlékezés és ami felejtés. Hát... kicsit más lett azért, mint amire emlékeztem:
 |
| A szocmunkahőse kitüntetésre hajazó embléma mellett diszkréten feltűnik a Louis Vuitton felirat... pont annyira diszkrét, mint az üzletük: az egyetlen, amibe alig lehet belátni, a kirakatában 1 db táska, az üzletben pedig - mint egy bankban - 2 fotel az ügyfélnek... itt már nem is vásárlók vannak |
 |
| Egy táblán részletesen le van írva az is, hogy bármennyire is történelmi, attól még működik, egy egyszerű pisilés 86 rubelbe kerül, de a hölgyek 500 rubelért zuhanyozhatnak is, ebben az árban benne van a törülköző-, a papucs- és a köntöshasználat is. |
 |
| Nem csalás, nem ámítás, nem bombariadó - úgy tűnik, az új pláza még mindig elérhetőbb árakkal dolgozik, mint a GUM, mert vásárlót azért nem sokat látni |
 |
| Boldog szülinapot, GUM |
Csináltam egy csomó képet a Vörös téren is, olyanokat, amelyekről felismerhető Moszkva (szóval, a bamba turistákat minden eszközzel lehúzni akaró arca...), meg olyanokat is, amik inkább a hátsó udvarokról szólnak. De azokat majd holnap, mert szerintem most megint napokig nem fogok tudni kilépni a szobámból izomlázilag. A mai kis túrám majd 12 km volt - ez az, amit gyalogoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése