Be kellett mennem a Tagankára, mert egy hónap múlva lejár a vízumom, és ismerve a hivatalok átfutási idejét, nem akarok kockáztatni. Kicsit mellbevágott, hogy ezer rubel, de az meg nagyon, hogy az én bankomban (szerencsére egy megállónyira az egyetemtől van egy fiókjuk, és ha már ott jártam stresszeltem egy kicsit a múltkori tranzakció kapcsán már ismert Natasát, megint utaltam a magyar számlámra pénzt, ami egyre gördülékenyebben megy a lánynak - sajnos, az is kiderült, hogy hiába van most már valutaszámlám is, akkor sem hagyják, hogy ezt én magamban elintézzem...), szóval, az én bankomban azt mondták, hogy ott csak nagyon magas tranzakciós díjért fizethetem be az illetéket, menjek a Szberbankba, ott ingyenes. Futás oda, közlik, hogy az átutalási megbízásom már elavult, nem jó kód szerepel rajta, meg egyáltalán, ne akarjak már ott befizetni. Vissza az egyetemre, akkor már azért kicsit tajtékoztam, különösen, mikor kiderült, hogy a konzulátuson eleve van egy automata, amin keresztül ezt a befizetést el lehet intézni, szóval lecsesztem az ezer rubelt és mondtam, hogy csináljanak vele, amit akarnak. Mindenesetre az útlvelem most náluk van, és bár kaptam egy pecsételt fénymásolatot minden oldaláról, de egyrészt meztelennek érzem magam nélküle, másrészt meg ne adja Isten, hogy bármilyen ügyet kelljen intéznem, mert halálbiztosan nem fogadják el.
Ezek után már jó késő volt, mire a könyvtárba értem, és itt az a rendszer, hogy minimum egy óra, mire kihoznak egy könyvet, tehát éppen csak belenéztem a szerzeménybe (Dmitrij Hmelnyickij Архитектура Сталина: психология и стиль - Sztálin építészete: pszichológia és stílus), vagyis, mint egy kisgyerek a képeskönyvvel, végignéztem a melléklet több száz illusztrációját, rengeteg olyan pályaművet, amelyeket a 30-a évek nagy építkezéseire adtak be, többek között a Дворец Советов - a Szovjetek Palotája soha-meg-nem-valósult grandiózus épületegyüttesére (ennek még később jelentősége lesz!). Aztán beadtam még a kérőlapot David Lowenthal The Past is a Foreign Country c. kötetére, 5 napig lehet fektetni a kihozott könyveket, így ezúton közlöm, hogy csütörtökön ne keressen senki skype-konzultációra, mert a könyvtárban leszek.
4 körül aztán feladtam, napsütést akartam, nem penészszínű tudósokat a Lenyinkában, szóval, meglógtam. Álltam a könyvtár előtt, hogy most akkor merre induljak, először csak az Alekszandrovszkij Szadban akartam csavarogni egyet, de aztán jobbra indultam. Mert szembejött Gianni Morandi... nem térdenállva, de azért mégis... kamaszkorom szerelmes korszakaiban voltam rápörögve a Térdenállva jövök hozzád c. film főszereplőjére és dalaira:
https://www.youtube.com/watch?v=e7c1vjB0Qbg
A túloldalon meg ott van egy korcsma, Tarasz Bulba kozák atamánról elnevezve (őt legtöbben Gogolból szoktuk ismerni).
Most látszik csak igazán, hogy itt minden mindennel összefügg. A fenti idézet miatt pl. drasztikusan meg fog nőni az amerikai olvasóim száma, mert a Krím-félsziget, a Fekete-tenger visszahódítása és a bombafenyegetés nem maradhat észrevétlen.
Ezért a végére egy hihetetlenül giccsbehajló Moszkva-kép, ha emlékeztet valakit a képeslapokra, az nem véletlen, a különbség csak annyi, hogy én nem értek a photoshophoz (a fényképezéshez sem), tehát amit láttok, az van. :-)
Ezek után már jó késő volt, mire a könyvtárba értem, és itt az a rendszer, hogy minimum egy óra, mire kihoznak egy könyvet, tehát éppen csak belenéztem a szerzeménybe (Dmitrij Hmelnyickij Архитектура Сталина: психология и стиль - Sztálin építészete: pszichológia és stílus), vagyis, mint egy kisgyerek a képeskönyvvel, végignéztem a melléklet több száz illusztrációját, rengeteg olyan pályaművet, amelyeket a 30-a évek nagy építkezéseire adtak be, többek között a Дворец Советов - a Szovjetek Palotája soha-meg-nem-valósult grandiózus épületegyüttesére (ennek még később jelentősége lesz!). Aztán beadtam még a kérőlapot David Lowenthal The Past is a Foreign Country c. kötetére, 5 napig lehet fektetni a kihozott könyveket, így ezúton közlöm, hogy csütörtökön ne keressen senki skype-konzultációra, mert a könyvtárban leszek.
4 körül aztán feladtam, napsütést akartam, nem penészszínű tudósokat a Lenyinkában, szóval, meglógtam. Álltam a könyvtár előtt, hogy most akkor merre induljak, először csak az Alekszandrovszkij Szadban akartam csavarogni egyet, de aztán jobbra indultam. Mert szembejött Gianni Morandi... nem térdenállva, de azért mégis... kamaszkorom szerelmes korszakaiban voltam rápörögve a Térdenállva jövök hozzád c. film főszereplőjére és dalaira:
https://www.youtube.com/watch?v=e7c1vjB0Qbg
A túloldalon meg ott van egy korcsma, Tarasz Bulba kozák atamánról elnevezve (őt legtöbben Gogolból szoktuk ismerni).
És akkor innentől kezdődik egy érdekes múzumnegyed. Ez a kis kápolna pl. a Silov múzeum előtt áll - és annyit kell tudni róla, hogy 2006-ban épült fel, annak a templomnak a helyén, amit 1932-ben a sztálini építkezések hevében leromboltak.
Aztán jön a Puskin Múzeum, vele szemben, mellette, mögötte meg még három-négy. Éppen mostanában olvastam azokról a vitákról, amelyek otthon zajlanak az ilyen koncentrált múzeumi helyekkel kapcsolatban, azt hiszem, György Péterrel értek egyet, aki szerint nem kell mindent egy helyre összerakni - és most nem csak a múzeum-fóbiám szól belőlem.
Ezen a térképen az utolsó sorban az a múzeum van, amelyik a gyerekek és fiatalok esztétikai nevelését hivatott megvalósítani. Lehet, hogy majd egyszer megnézem, hogy működik itt a múzeumpedagógia, és miért korlátozzák a gyerekekre és a fiatalokra.
Ez pedig a Megváltó Krisztus Székesegyháza. Fogadalmi templom, mint a miénk, csak éppen a Napoleon feletti diadalra emlékeztet. Emlékeztetett. Az eredeti. Még a 19. sz. első felében, amikor nem ide és nem ilyen formában tervezték. Aztán felépült, 1883-ban felszentelték, Sztálin parancsára 1931-ben felrobbantották, és mit akartak a helyére építeni? Hát persze, hogy a soha el nem készült Szovjetek Palotáját. 1990-ben határozták el az újjáépítését, az eredeti tervek szerint a leromboltat minden részletében imitálta volna, de aztán jött Zurab Cereteli, és pl. bronzfigurákat rakott az eredeti márvány domborművek helyére. Végül 2000-ben szentelték fel, a lerombolt eredeti templom alkatrészei pedig a metróállomásokon őrződtek meg.
Mindez Luzskov polgármester áldásos működésének volt köszönhető (ugye emlékszünk még az Ohotnij Rjad csodálatos üzletközpontjára??), aki minden eszközzel rajta akarta hagyni a kéznyomát a városon, de ízlés és tanácsadók dolgában nem volt nagyon eleresztve.
Ezt bizonyítja a Nagy Péter-emlékmű is, amit a már említett Cereteli alkotott és a már szintén említett Svetlana Boyd így értékelt: "Nagy Péter egy életnagyságúnál jóval méretesebb figuraként jelenik meg, aki a tengerek meghódítójaként egy óriási hajót kalauzol. A Pétert körülvevő vitorlák és a győzelmi zászlók ugyanakkor olyan fékezhetetlennek tűnnek, hogy a cár szinte belegabalyodik azokba, akárha a saját hatalmának lenne foglya. Nem mellesleg azt is beszélték, hogy az emlékmű elkészítéséhez a szobrász egy másik, Kolumbusznak címzett mű modelljét használta, melyet az Amerikai Egyesült Államok visszautasított. (...) Az sem véletlen, hogy a moszkvai emlékmű alapvetően az orosz haditengerészet évfordulójának megemlékezése alkalmából készült, és hogy Luzskov polgármester hosszú távú terjeszkedési terveire, a Krím-félsziget és a Fekete-tenger visszahódítására reflektált. (...) Moszkva Pétere egy magányos, nem kedvelt hősként jelenik meg, feje felett egy már-már önmegsemmisítő bombafenyegetéssel." (Svetlana Boym: A nosztalgia jövője, Cafe Babel, 60.)
Most látszik csak igazán, hogy itt minden mindennel összefügg. A fenti idézet miatt pl. drasztikusan meg fog nőni az amerikai olvasóim száma, mert a Krím-félsziget, a Fekete-tenger visszahódítása és a bombafenyegetés nem maradhat észrevétlen.
Ezért a végére egy hihetetlenül giccsbehajló Moszkva-kép, ha emlékeztet valakit a képeslapokra, az nem véletlen, a különbség csak annyi, hogy én nem értek a photoshophoz (a fényképezéshez sem), tehát amit láttok, az van. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése