A multikulti - mint kiderült - már tegnap elkezdődött, amikor az általam (eléggé el nem ítélhető módon) csak egyszerűen leruházott és leleggingsezett együttesről kiderült, hogy az igazából salwar kameez névre hallgat és autentikus pakisztáni. Lehet, hogy itt azért nem veszem még fel, egyrészt, mert Natasa konyhája meglehetősen kalóriadús a naplopó tudós életmódhoz képest (bele kell fogynom, nincs ezen mit szépíteni), másrészt pedig elnézve a déliek, keletiek, kaukázusiak, stb. elfogadottságát, lehet, hogy nem lennék az itteniek kedvence...
Aztán ma úgy döntöttem, hogy kipróbálom a shopingolást mint antidepresszánst: soha még nem vált be, mert ha csak be kell mennem egy pláza-típusú boltba rángatózni kezd a szemem, aztán minden más testrészem. Viszont, mivel Puskinóban múlt héten előhívattam egy csomó fotót a gyerekekről (ezt is depi ellen), de nem bírtam hova kirakni őket, mert itt az összes dekor (természetesen a csilláron és a díszkivilágítást kapott intézménynéven kívül) a szobánként 1 db., lehetőleg arhívnak látszó fotó az európai egyetemek valamelyikéről. Az enyémben éppen ez:
Szóval, meglehetősen ingerszegény a környezet, gondoltam, majd jól kidekorálom a kölkekkel, ha állandóan a szemem előtt vannak, biztosan kevébé fognak hiányozni. Mert ám egyébként rettenetesen... ezen csúsztam meg a múlt héten... először azon, hogy Bellu most kezd gőzerővel beszélni (egyelőre a saját nyelvén, de velem is, előszeretettel), és egyszerűen beleőrülök abba, hogy kimaradok az életéből. A nagyoknál még súlyosabb a dolog, hiszen ha beszélünk, csak obligát, számukra rettenetesen unalmas és semmitmondó kérdéseket tudok feltenni, mert hiába érdekel engem egészen komolyan, hogy mennyire mozog Larinak a bal felső kettese, és hogy mi van az általam is ismert barátnőjével, ha a foga már régen kiesett, a barátnő helyett már másik három van, és egyébként is, ha pl. a suliról mesél, akkor bizony nagyon észnél kell lennem, mert magától értetődő természetességgel tér át időnként angolra, hiszen egy csomó dolgot ott ismert meg, még jó, hogy angolul. Már ott tartok, hogy nézem a repjegyeket, hogy nem tudok-e elugrani hozzájuk egy hétvégére.
Szóval, az volt a feladat, hogy inspiráló, kevésbé szerzetesi cellára emlékeztető körülményeket alakítsak ki magam körül, és mivel otthon ez már sikerült, gondoltam, bevált dolgokon nem változtatunk, IKEA. Moszkvában 3 is van, pont úgy, mint otthon, itt is a csatolt városrészekben, a legközelebbi (Himkiben a MEGA üzletközpont) 2 óra 20 perc tömegközlekedéssel. Tehát egésznapos túrára készültem fel. Moszkvában azt tartják, hogy amit nem lehet metróval elérni, az tkp. nincs is, így aztán óriási élmény volt, hogy a Recsnoj vokzál metró(vég)állomástól marsrutkával (iránytaxi - olyan mikróbusz, ami pont úgy működik, mint a rendes buszok, csak nem áll meg annyi helyen - kivéve, ha kérik az utasok -, csak annyi embert vesz fel, ahányan le tudnak ülni, és 9 rubellel drágább a normál busznál, tehát 26 helyett 35-öt kell fizetni), tehát ilyennel mentem. Az IKEA pont olyan, mint otthon, meg úgy egyáltalán, az egész pont olyan, mint a budaőrsi bevásárló központ, ha az AUCHAN nem cirillül lenne, nem látnék nagy különbséget.
A rendszer is ugyanaz, mint otthon, a lépésszámlálóm szerint kb. 2 km-t gyalogoltam a boltban, mire megtaláltam (majdnem) mindent, amit venni akartam: egy plédet, mert kell a délutáni sziesztához, parafatáblát az íróasztalom fölé (na, ez csak a katalógusban volt, de találtam helyette mást), irattartókat, ceruzatartót, ollót (csak Natasának van ollója az egész házban, és asszem, még a csirkét is azzal vágja - itt viszont vettem egy hármas szettet, aztán álltam a szoba közepén, hogy kellene egy olló, hogy elvágjam rajtuk a gyorskötözőt). De már most ideálisak a körülmények a dolgozáshoz:
Svédek tehát kipipálva (bár még vissza akartam menni az étterembe húsgolyót enni, de addigra már annyian voltak - ilyen hülye is csak én lehetek, hogy szombaton megyek IKEÁ-zni - hogy rámtört a tömegiszony, és egyébként sem fértek bele a cuccaim a csomagmegőrző szekrénykébe). Jöttek a franciák - Auchan, mint otthon, kicsivel nagyobb tömeggel, vettem is gyorsan egy doboz rajzszöget, aztán menekülőre fogtam. Visszamentem a metróhoz, ott is van egy pláza, választhattam a KFC, a Burger, a Subway és egy japán, egy kínai és egy orosz kaját kínáló egység között, napi szenyát ettem a Subway-ben, ma éppen a tengeri herkentyűs volt a саб дня [szab dnya], tehát a napi akciós, a lazacot felismertem benne, saccra még tintahal lehetett meg valami rákféle. Jó volt.
Itthon aztán vártak a macsekok, az enyémen kívül már az anyja is gazdául fogadott, a kicsi egyébként szemét, mindig megpróbálja elhajtani az anyját, így most már külön tálkába kell raknom a kajájukat:
Ja, és még a Belorusszkaja metróállomás néhány csodája:
Aztán ma úgy döntöttem, hogy kipróbálom a shopingolást mint antidepresszánst: soha még nem vált be, mert ha csak be kell mennem egy pláza-típusú boltba rángatózni kezd a szemem, aztán minden más testrészem. Viszont, mivel Puskinóban múlt héten előhívattam egy csomó fotót a gyerekekről (ezt is depi ellen), de nem bírtam hova kirakni őket, mert itt az összes dekor (természetesen a csilláron és a díszkivilágítást kapott intézménynéven kívül) a szobánként 1 db., lehetőleg arhívnak látszó fotó az európai egyetemek valamelyikéről. Az enyémben éppen ez:
 |
| Universidade de Coimbra (Portugália) |
Szóval, az volt a feladat, hogy inspiráló, kevésbé szerzetesi cellára emlékeztető körülményeket alakítsak ki magam körül, és mivel otthon ez már sikerült, gondoltam, bevált dolgokon nem változtatunk, IKEA. Moszkvában 3 is van, pont úgy, mint otthon, itt is a csatolt városrészekben, a legközelebbi (Himkiben a MEGA üzletközpont) 2 óra 20 perc tömegközlekedéssel. Tehát egésznapos túrára készültem fel. Moszkvában azt tartják, hogy amit nem lehet metróval elérni, az tkp. nincs is, így aztán óriási élmény volt, hogy a Recsnoj vokzál metró(vég)állomástól marsrutkával (iránytaxi - olyan mikróbusz, ami pont úgy működik, mint a rendes buszok, csak nem áll meg annyi helyen - kivéve, ha kérik az utasok -, csak annyi embert vesz fel, ahányan le tudnak ülni, és 9 rubellel drágább a normál busznál, tehát 26 helyett 35-öt kell fizetni), tehát ilyennel mentem. Az IKEA pont olyan, mint otthon, meg úgy egyáltalán, az egész pont olyan, mint a budaőrsi bevásárló központ, ha az AUCHAN nem cirillül lenne, nem látnék nagy különbséget.
A rendszer is ugyanaz, mint otthon, a lépésszámlálóm szerint kb. 2 km-t gyalogoltam a boltban, mire megtaláltam (majdnem) mindent, amit venni akartam: egy plédet, mert kell a délutáni sziesztához, parafatáblát az íróasztalom fölé (na, ez csak a katalógusban volt, de találtam helyette mást), irattartókat, ceruzatartót, ollót (csak Natasának van ollója az egész házban, és asszem, még a csirkét is azzal vágja - itt viszont vettem egy hármas szettet, aztán álltam a szoba közepén, hogy kellene egy olló, hogy elvágjam rajtuk a gyorskötözőt). De már most ideálisak a körülmények a dolgozáshoz:
Svédek tehát kipipálva (bár még vissza akartam menni az étterembe húsgolyót enni, de addigra már annyian voltak - ilyen hülye is csak én lehetek, hogy szombaton megyek IKEÁ-zni - hogy rámtört a tömegiszony, és egyébként sem fértek bele a cuccaim a csomagmegőrző szekrénykébe). Jöttek a franciák - Auchan, mint otthon, kicsivel nagyobb tömeggel, vettem is gyorsan egy doboz rajzszöget, aztán menekülőre fogtam. Visszamentem a metróhoz, ott is van egy pláza, választhattam a KFC, a Burger, a Subway és egy japán, egy kínai és egy orosz kaját kínáló egység között, napi szenyát ettem a Subway-ben, ma éppen a tengeri herkentyűs volt a саб дня [szab dnya], tehát a napi akciós, a lazacot felismertem benne, saccra még tintahal lehetett meg valami rákféle. Jó volt.
Itthon aztán vártak a macsekok, az enyémen kívül már az anyja is gazdául fogadott, a kicsi egyébként szemét, mindig megpróbálja elhajtani az anyját, így most már külön tálkába kell raknom a kajájukat:
 |
| A mama itt elment, hogy elkergessen egy betolakodót. |
Ja, és még a Belorusszkaja metróállomás néhány csodája:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése