Emlékművek

Novogyevicsi (a kolostor és a temető) azért volt érdekes, mert a 30 évvel ezelőtti állapothoz képest kifejezetten üdítő a karbantartott, gondozott kolostoregyüttest újra látni (akkoriban, ugyanúgy, mint Szergijev Poszádban <Zagorszkban> csak lepusztult épületek, bizalmatlan hívők és papok-szerzetesek voltak). Értékelem, hogy belépőt csak a múzeumban kell fizetni, nem azért, mert sajnálnám a 2-300 rubelt rá, hanem mert nem tartom korrektnek, hogy működő hitéleti helyeken pénzt szednek - a kolostor felújítására feliratú perselyekbe (önként!) így is adtam. Akit részletesen érdekel a hely, az nézzen utána a neten, én úgysem tudtam olyan panorámafotókat csinálni, mint amilyeneket ott találni lehet, de szeretem a képeimet (különösen, ha idejében észreveszem, hogy a zsebrevágott kompakt gép átállítódott pl. videómódra, vagy éppen éjszakai felvételeket csinál a ragyogó napsütésben).

.
A temető már más kérdés. Egyrészt mindig megdöbbenek azon, hogy itt nem látszik divatnak lenni a szobordöntés, újratemetés, átnevezés. Az, hogy a Vörös téren még mindig látogatható Lenin, hogy a Kreml falában több évtizedre visszamenőleg ott vannak a főtitkárok és a cári, főnemesi családok tagjai édes egyetértésben, hogy arról sem hallottam, hogy a Novogyevicsi temetőben kihantoltak, újratemettek, eltávolítottak volna valakit - valahogy azt jelenti, hogy a visszamnőleges átértékelés sokkal kevésbé érvényes itt, mint nálunk. Az is lehet persze, hogy (mostanában éppen ezzel molyoltam) csak a direkt emlékezetpolitikát nem találták még fel. A pénteki konferencián volt pl. egy dia arról, hogy az orosz fiatalok milyen történelmi személyiségeket tartanak igazán fontosnak az ország sorsa szempontjából. Nagy Péter mellett ott volt Rettegett Iván, Nagy Katalin, de ott volt (meglehetősen előkelő helyen) Sztálin és Putyin is - utóbbi egyedüliként az előbbi utáni időszakból.
Szóval, a temetőt gondozzák, ma is temetnek benne, és alig zavaró, hogy a bejáratnál azonnal megrohannak az "idegenvezetők", akik bejáratott útvonalakon végigkalauzolnak a legkeresettebb sírok/síremlékek során. Kicsit groteszk látványa, amikor a csoportok engedelmesen követik a zászlócskával integető túravezetőt.
Én kiszúrtam a térképen a Majakovszkij-sír hozzávetőleges helyét, gondoltam, látok közben, amit látok, és mivel elég messze volt a bejárattól, láttam is. Az emlékművek mérete alapján próbáltam először tájékozódni, és megállapítottam magamban, hogy nagyon sok fehér foltom van az orosz kultúrtörténet terén. Azt gondoltam ugyanis, hogy minél nagyobb az emlékmű, annál jelentősebb a személyiség. Hát, jelentem, egy fenét. A kedvencem  a legnagyobb alapterületű, felirat nélküli (hú, mondom, már megint mekkora bunkó vagyok, hogy nem tudom, kié lehet ez a sír),  monumentális szoborkompozíció lett, ember kutyával... visszamentem a bejárati térképhez, hogy megnézzem, kinek állították: Nyikulinnak, a bohóckirálynak. Teljesen meghatódtam. Aztán rájöttem, hogy az emlékmű méretének köze nincs a személyiség jelentőségéhez, itt valahogy kiegyenlítődik minden, a katonasírok között pl. a tábonokoké semmiben nem különbözik a hadnagyokétól, sőt, talán a legnagyobb, amit most láttam, egy nagykamasz partizán szobra volt.

Nyikulin, a bohóc

Mojszejev, táncművész, koreográfus

Suksin, író, forgatókönyvíró

Fagyejev (meg nyilván az ifjú gárda)

Kogan, hegedűművész, zenepedagógus

Makarenkó

Gladkov, cementben, ahogy kell

Mikoján, az a politikus, aki Lenintől Brezsnyevig minden hatalomváltást túlélt

Majakovszkij

Nagyon morbid, de erről a fejről mindig az ezeréves vicc jut eszembe: Mik voltak Majakovszkij utolsó szavai az öngyilkossága előtt? "Elvtársak, ne lőjetek!"

A felirat szerint Nyikolaj Kuznyecov Csernobil hőse, aki megakadályozta az atomkatasztrófát a csernobili atomerőműben. Mi lett volna vajon, ha nem akadályozza meg?

Gazdik László pedig magyar forradalmár.

Jura Ozol, a partizán