Tudom, hogy valami nagyon hangzatos címet kellene adnom, ha azt szeretném, hogy olvassatok, de épp eléggé idegesítenek a kitudjakinek lájkot gyűjtő oldalak ahhoz, hogy ne álljak be a sorba. De azért nézzétek meg gyorsan, hogy nem lájkoltátok-e véletlenül akaratotokon kívül a Jobbikot vagy Vonát, vagy ilyenek.
Szóval, az elmúlt hét itt tartózkodásom (eddig) legjobb időszaka volt. Az ünnepek után sem kedvem, sem energiám, sem időm nem volt bemenni Moszkvába, különösen, amikor elmúlt a zima (tél... a zimankóból pl. meg lehet tanulni), és ki lehetett ülni az udvarba/parkba dolgozni. Időnként a napra, a pázsitra, máskor csak úgy, a ház tövébe, ahol karnyújtásnyi távolságra van minden az ablakparkányon - kint is vagyok, bent is vagyok. Időm meg azért nem volt, mert nagyon meg akartam csinálni az előadásomat 15-ére (hangsúly a megcsináltságon!). Ezt a témát először megírtam magyarul, tehát egy csomó idézetet be kellett gyűjtenem a netről, regisztrálni a legváltozatosabb adatbázisokba, folyóirat- és könyvtárakba. Összeszedtem. Aztán jött a második menet, amikor az angol fordításhoz vissza kellett keresgélnem többnyire az eredetieket, a franciák esetében (Halbwachs, Nora) meg a legjobbnak gondolt angol fordításokat... lehet elképzelni, milyen az, amikor én ítélem meg a fordítás minőségét - többnyire az volt az elv, hogy felismerem-e benne a nekem szükséges szavakat vagy sem. És, hogy nehogy végre álomra hajthassam a fejem, jött az orosz verzióhoz ugyanez oroszul. Megnyugodtam egyébként, mert szinte mindent lefordítottak, és egyetemi forrásokból viszonylag egyszerűen hozzá is lehet jutni a szövegekhez. De azért dolgoztam keményen egy hétig, a penészszínem viszont szerencsére hamar elmúlt. (Lásd mint fent: zima vége, zöld pázsit, napsütés, lábamhoz dörgölőző macskák, csicsergő madarak - tömény giccs az egész, de annyira jóóóóóó...)
Csütörtökön már 8-kor el kellett indulnom, hogy biztonsággal megközelítsem a helyszínt, ami Moszkva keleti részén, a baromi hosszú Rjazanyi sugárúton helyezkedik el, de, mint az egyébként tényleg zseniális útvonaltervezőből (www.moscowmap.ru) megtudtam, viszonylag egyszerűen is megközelíthető, a Kurszki pályaudvarról induló elektricska egyenesen a Карачарово (Karacsarovo) nevű történelmi városrészbe visz, ami ott van mindjárt Серп и молот (Sarló és kalapács) mellett. A vonatból láttam egy újabb gyönyörű kolostoregyüttest, meg is állapítottam, hogy célszerűbb nyitott szemmel járni, mint útikönyvvel. Szóval, nagy örömmel fogadtak ott a népek, mindenféle politológusok, aspiránsok és szakos hallgatók; ahogy kell, szép kényelmesen teázgattunk a tanszéken, aztán - ahogy kell - vagy félóra késéssel (tudjuk, a főnökség nem késik, hanem feltartóztatják - örökérvényű mondás a Szovjetunió utolsó évtizedéből) el is kezdődött a dolog, az első előadást már ismertem (a Majdan a közösségi hálókon), a második egy motyogó politológus volt a Lomonoszovról, akinek nem indult el a prezije, ami kifejezetten nem tett jót a követhetőségnek (és az ébrenmaradást is nehezítette), aztán kiderült, hogy az én témámra meg senki nem számított, vagy legalábbis nem úgy számított. Viszont élvezték, úgy jegyzetelt mindenki, mint a kisangyal, és amikor vége lett, úgy tűnt, kifejezetten hálásak voltak az előadásért. A kérdések persze leginkább Ukrajnára és az ukrán-magyar-orosz viszonyra vonatkoztak (ekkor még mindig azt hitték, politológus vagyok, pedig igyekeztem nyilvánvalóvá tenni, hogy csak egy egyszerű bölcsész...), jó volt, hogy a pendrive-omon ott volt a múltkori prezi, mutathattam nekik jó kis orbán-putyinos mémeket. Mindenesetre a levezető elnöknek nagyon drasztikus eszközöket kellett bevetnie, hogy folytatni lehessen a konfit. A legaranyosabb két negyedéves hallgató volt, az egyik - mint kiderült - Lettországból, kifejezetten alapos ismeretekkel a közép-kelet-európai jelenkorról, okosakat kérdezett, tartok tőle, hogy nem sikerült mindenre annyira okosan válaszolnom. A másikkal meg az elektricska megállóban futottam össze, amikor már nem bírtam tovább és 6 körül elindultam hazafelé, ő 5 percig áradozott és hálálkodott, még szerencse, hogy jött a vonat, mert már nagyon zavarban voltam. Utoljára ilyent akkor éltem át, amikor 83 telén kísérőtanárként voltam Odesszában és kihoztam egy akkor megjelent Majakovszkij-szövegemet. Az ottaniak teljes eufóriában voltak, mondván, ilyenek nálunk nem jelenhetnének meg. De azóta azért csak eltelt 30 év... Szóval, sikerélmény volt, egy habarovszki pszichológus lány, aki csak az én előadásom miatt ülte végig a konferenciát (azt nem mondhatom, hogy csak azért jött Habarovszkból), sőt, szombaton is kijött Zavetibe, kezében az 1984-gyel, és azt mondta, hisz a sorsszerűségben, az előadásom előtt 1 nappal kapta meg szülinapjára a barátnőjétől. Ja, és Zamjatyint sem ismerik. Mutatóba néhány a fotó a preziből, persze, szöveg nélkül nincs igazán értelmük, de legalább láthatóvá válik, hogy miről beszéltem.
Holnap majd folytatom a best-sorozatot, de mindenkinek, akit érdekel, ajánlom figyelmébe, hogy meghosszabbították a pályázati határidőt, jövőre is lesz 10 hónapos ösztöndíj, nem kell feltétlenül tudni oroszul, angolul is beszélnek itt azért többnyire. (http://ipgit.mggu-sh.ru/events-news/news-institute/prodlenie-sroka-priema-zayavok-novogo-konkursa-na-vydelenie-grantov-dlya-provedeniya-nauchno-issledovatelskih-rabot-2014-2015-gg/)
És még egy megjegyzés: örök hálám K. Ádámnak, aki megmutatta végre, hogy hol van a lenovon a hosszú í (más klaviatúrán is érdemes próbálkozni, ha nem találjátok: AltGr + j, naggyal pedig AltGr + i), így aztán megszaporodtak az í-s szavak a szövegemben, de ami még fontosabb, nem kell állandóan a magyar klavit cígelnem, ha írni akarok.
Szóval, az elmúlt hét itt tartózkodásom (eddig) legjobb időszaka volt. Az ünnepek után sem kedvem, sem energiám, sem időm nem volt bemenni Moszkvába, különösen, amikor elmúlt a zima (tél... a zimankóból pl. meg lehet tanulni), és ki lehetett ülni az udvarba/parkba dolgozni. Időnként a napra, a pázsitra, máskor csak úgy, a ház tövébe, ahol karnyújtásnyi távolságra van minden az ablakparkányon - kint is vagyok, bent is vagyok. Időm meg azért nem volt, mert nagyon meg akartam csinálni az előadásomat 15-ére (hangsúly a megcsináltságon!). Ezt a témát először megírtam magyarul, tehát egy csomó idézetet be kellett gyűjtenem a netről, regisztrálni a legváltozatosabb adatbázisokba, folyóirat- és könyvtárakba. Összeszedtem. Aztán jött a második menet, amikor az angol fordításhoz vissza kellett keresgélnem többnyire az eredetieket, a franciák esetében (Halbwachs, Nora) meg a legjobbnak gondolt angol fordításokat... lehet elképzelni, milyen az, amikor én ítélem meg a fordítás minőségét - többnyire az volt az elv, hogy felismerem-e benne a nekem szükséges szavakat vagy sem. És, hogy nehogy végre álomra hajthassam a fejem, jött az orosz verzióhoz ugyanez oroszul. Megnyugodtam egyébként, mert szinte mindent lefordítottak, és egyetemi forrásokból viszonylag egyszerűen hozzá is lehet jutni a szövegekhez. De azért dolgoztam keményen egy hétig, a penészszínem viszont szerencsére hamar elmúlt. (Lásd mint fent: zima vége, zöld pázsit, napsütés, lábamhoz dörgölőző macskák, csicsergő madarak - tömény giccs az egész, de annyira jóóóóóó...)
Csütörtökön már 8-kor el kellett indulnom, hogy biztonsággal megközelítsem a helyszínt, ami Moszkva keleti részén, a baromi hosszú Rjazanyi sugárúton helyezkedik el, de, mint az egyébként tényleg zseniális útvonaltervezőből (www.moscowmap.ru) megtudtam, viszonylag egyszerűen is megközelíthető, a Kurszki pályaudvarról induló elektricska egyenesen a Карачарово (Karacsarovo) nevű történelmi városrészbe visz, ami ott van mindjárt Серп и молот (Sarló és kalapács) mellett. A vonatból láttam egy újabb gyönyörű kolostoregyüttest, meg is állapítottam, hogy célszerűbb nyitott szemmel járni, mint útikönyvvel. Szóval, nagy örömmel fogadtak ott a népek, mindenféle politológusok, aspiránsok és szakos hallgatók; ahogy kell, szép kényelmesen teázgattunk a tanszéken, aztán - ahogy kell - vagy félóra késéssel (tudjuk, a főnökség nem késik, hanem feltartóztatják - örökérvényű mondás a Szovjetunió utolsó évtizedéből) el is kezdődött a dolog, az első előadást már ismertem (a Majdan a közösségi hálókon), a második egy motyogó politológus volt a Lomonoszovról, akinek nem indult el a prezije, ami kifejezetten nem tett jót a követhetőségnek (és az ébrenmaradást is nehezítette), aztán kiderült, hogy az én témámra meg senki nem számított, vagy legalábbis nem úgy számított. Viszont élvezték, úgy jegyzetelt mindenki, mint a kisangyal, és amikor vége lett, úgy tűnt, kifejezetten hálásak voltak az előadásért. A kérdések persze leginkább Ukrajnára és az ukrán-magyar-orosz viszonyra vonatkoztak (ekkor még mindig azt hitték, politológus vagyok, pedig igyekeztem nyilvánvalóvá tenni, hogy csak egy egyszerű bölcsész...), jó volt, hogy a pendrive-omon ott volt a múltkori prezi, mutathattam nekik jó kis orbán-putyinos mémeket. Mindenesetre a levezető elnöknek nagyon drasztikus eszközöket kellett bevetnie, hogy folytatni lehessen a konfit. A legaranyosabb két negyedéves hallgató volt, az egyik - mint kiderült - Lettországból, kifejezetten alapos ismeretekkel a közép-kelet-európai jelenkorról, okosakat kérdezett, tartok tőle, hogy nem sikerült mindenre annyira okosan válaszolnom. A másikkal meg az elektricska megállóban futottam össze, amikor már nem bírtam tovább és 6 körül elindultam hazafelé, ő 5 percig áradozott és hálálkodott, még szerencse, hogy jött a vonat, mert már nagyon zavarban voltam. Utoljára ilyent akkor éltem át, amikor 83 telén kísérőtanárként voltam Odesszában és kihoztam egy akkor megjelent Majakovszkij-szövegemet. Az ottaniak teljes eufóriában voltak, mondván, ilyenek nálunk nem jelenhetnének meg. De azóta azért csak eltelt 30 év... Szóval, sikerélmény volt, egy habarovszki pszichológus lány, aki csak az én előadásom miatt ülte végig a konferenciát (azt nem mondhatom, hogy csak azért jött Habarovszkból), sőt, szombaton is kijött Zavetibe, kezében az 1984-gyel, és azt mondta, hisz a sorsszerűségben, az előadásom előtt 1 nappal kapta meg szülinapjára a barátnőjétől. Ja, és Zamjatyint sem ismerik. Mutatóba néhány a fotó a preziből, persze, szöveg nélkül nincs igazán értelmük, de legalább láthatóvá válik, hogy miről beszéltem.
 |
| Itt sajnos nem olvasható a szöveg, egy lap abból az állásfoglalásból, amit tavaly adott ki a Bölcsészettudományi Kutatóközpont a közterületek elnevezéséről, az az oldal, ahol Lenin, Lukács György és Majakovszkij szerepel. Egyiket sem javasolják. |
 |
| Ennél a diánál vezettem be a lenintelenítés fogalmát (oroszul úgy van - mert én azt mondtam! -, hogy обезленинизация) |
Holnap majd folytatom a best-sorozatot, de mindenkinek, akit érdekel, ajánlom figyelmébe, hogy meghosszabbították a pályázati határidőt, jövőre is lesz 10 hónapos ösztöndíj, nem kell feltétlenül tudni oroszul, angolul is beszélnek itt azért többnyire. (http://ipgit.mggu-sh.ru/events-news/news-institute/prodlenie-sroka-priema-zayavok-novogo-konkursa-na-vydelenie-grantov-dlya-provedeniya-nauchno-issledovatelskih-rabot-2014-2015-gg/)
És még egy megjegyzés: örök hálám K. Ádámnak, aki megmutatta végre, hogy hol van a lenovon a hosszú í (más klaviatúrán is érdemes próbálkozni, ha nem találjátok: AltGr + j, naggyal pedig AltGr + i), így aztán megszaporodtak az í-s szavak a szövegemben, de ami még fontosabb, nem kell állandóan a magyar klavit cígelnem, ha írni akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése